2018. január 2. kedd, 18:01
kormányablak, NAV
Januártól már országszerte 91 kormányablakban működik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálata – jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

Kovács Zoltán elmondta: tavaly júliustól 27 kormányablakban nyílt meg a NAV ügyfélszolgálata, januártól pedig újabb 64 ilyen ügyfélszolgálati pont kezdte meg működését országszerte. A fejlesztés mintegy 4,5 milliárd forintból valósult meg.

A NAV ügyfélszolgálati helyein 89 ügytípusban intézhetik ügyeiket az állampolgárok a kormányablakokban. Többek közt különféle igazolások kiadására, bevallások átvételére, javítására is lehetőség nyílik.

Magyarországon több mint 270 kormányablak működik, ezekben 2016-ban mintegy 13 millió ügyet intéztek az állampolgárok. Ezek közül mintegy hétmillió volt a klasszikus okmányirodai ügyintézés. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja