2018. október 13. szombat, 12:43
Megállapodást kötött az UniCredit Bank Hungary az Alipayjel, így Kína legelterjedtebb mobilfizetési megoldása 2019-től Magyarországon is elérhetővé válik a kínai látogatók számára.

Az Alipay több mint 700 millió aktív felhasználóval az egyik legelterjedtebb és leggyakrabban használt mobilfizetési megoldás Kínában, a bolti fizetést is lehetővé teszi. Több mint 40 országban és régióban fogadják el. A megállapodásnak köszönhetően az UniCredit bankkártya-elfogadó partnerei Alipay fizetési megoldást is biztosíthatnak kínai vevőik számára.

Magyarországon az UniCredit az első bank, amely megállapodott a kínai szolgáltatóval. Olaszországban az UniCredit kereskedő ügyfelei számára már tavaly óta elérhető az Alipay szolgáltatása. Carlo Vivaldi, az UniCredit regionális divízióvezetője közölte, a szolgáltatást további UniCredit-országokban is be szeretnék vezetni Közép- és Kelet-Európában.

A közép-európai régióban Magyarországon található a legnagyobb kínai népesség, mintegy húszezer kínai állampolgár él az országban. A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint 2017-ben 178 ezer kínai vendég látogatott Budapestre, így Kína szerepel azoknak az országoknak a tízes ranglistáján, amelyekből a legtöbb turista érkezik a magyar fővárosba. 2018 első fél évében pedig 140 ezer kínai állampolgár érkezett az országba, ami további 11 százalékos növekedést jelez.

A Magyarországot felkereső turisták átlagosan 1400 dollárt (390 ezer forintot) költenek, ami 50 százalékkal meghaladja a kínai turisták átlagos külföldi költését, Kína legnagyobb online utazási irodája, a Ctrip szerint.

(Forrás: MTI, fotó: Alipay)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja