Jog
2016. január 12. kedd, 14:50
MNB, vizsgálat
Figyelmeztetést adott ki az MNB a Pro Trade FX céggel kapcsolatban. A gyanú szerint a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett társaság engedély nélkül közvetít magyar ügyfeleknek befektetési szolgáltatást.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti eljárást folytat a Pro Trade FX Inc. (Pro Trade Fx) nevű, a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett társaság tevékenységének áttekintésére. A társaság online felületeken magyar nyelven is hirdette szolgáltatásait – derült ki az MNB közleményéből.

A piacfelügyeleti eljárás azt kívánja megállapítani, hogy az említett társaság végez vagy végzett-e – rendszeres gazdasági tevékenység keretében – az MNB engedélye nélkül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvényben írt befektetési szolgáltatási tevékenységet, illetve kiegészítő szolgáltatást, továbbá bejelentés hiányában ugyanezen törvény szerinti függő ügynöki tevékenységet.

A bizonyítási eljárás során eddig beszerzett bizonyítékok alapján a jegybank kedden közzétett végzésében – az MNB-ről szóló törvényben biztosított felhatalmazásával élve − azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a Pro Trade FX engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen.

A jegybank – eddigi gyakorlatával összhangban – ezen társaság adatait is megjelentette internetes honlapja Figyelmeztetések menüpontjában, jelezve, hogy a Pro Trade FX nem szerepel az MNB nyilvántartásában, így az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenység végzésére Magyarországon nem jogosult.

Az MNB jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékai szerint a Pro Trade FX – engedéllyel rendelkező – máltai, német, illetve ciprusi befektetési szolgáltatóknak közvetít(ett) magyar befektetőket. A társaság a befektetők által megnyitott egyes kereskedési számlákat a kapott meghatalmazások alapján több esetben kezelte is.

A befektetők számára a Pro Trade FX nagy valószínűséggel jogellenesen végzett tevékenységén túl további kockázatot jelent az is, hogy a határon átnyúló tevékenység keretében szolgáltatást nyújtó intézmények felügyeletét a pénzügyi intézmény székhelye szerinti felügyelet látja el. A befektetőknek a máltai, német, illetve a ciprusi befektetési szolgáltatókat érintő esetleges kérelmeikkel, panaszaikkal így nem az MNB-hez, hanem az adott pénzügyi intézmény székhelye szerinti felügyelethez kell fordulniuk. A magyar befektető-védelmi garanciarendszer ezen befektetésekre nem nyújt védelmet.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja