Az Európai Unióban információs és kommunikációs technológiákat (ikt) mintegy 1,4 millióan tanultak 2015-ben az Eurostat adatai szerint, a tanulóknak mindössze 17 százaléka volt lány.

Az ikt-szakirányon tanulók körében a lányok aránya Bulgáriában volt a legnagyobb 2015-ben (34 százalék), majd Belgium (33 százalék) és Görögország (31 százalék) következett. 10 százalékot meg nem haladó rátáról csupán 3 tagállam, Hollandia (6 százalék), Luxemburg (8 százalék) és Szlovénia (10 százalék) számolt be.

Magyarországon az ikt-szakirányt választó tanulók közül a lányok 16,5 százalékos súlyt képviseltek, ez alig marad el az uniós átlagtól.

Az ikt-ágazatban foglalkoztatottak körében is hasonló a nemek aránya. Az EU egészében 8 millió szakember dolgozott 2015-ben ezen a területen, a nők 16 százalékos súllyal (1,2 millió fővel) képviseltették magukat. 12 százalék alatti „női rátáról” mindössze 3 tagállam, Csehország, Szlovákia és Magyarország számolt be, 25 százalék feletti aránnyal pedig csupán Bulgária és Románia dicsekedhetett.