Magyar Sörgyártók Szövetsége legutóbbi közgyűlésen, október második felében úgy módosították az alapszabályt, hogy a szakmai szervezet pártoló tagjai lehessenek a kis és közepes magyar sörgyártó vállalkozások is – mondta a Sörszövetség igazgatója hétfőn.

A három nagy magyarországi sörgyártó – a Heineken, a Borsodi és a Dreher – az éves magyar fogyasztás több mint 90 százalékát állítja elő, mintegy 6 millió hektolitert – mondta Schillinger Attila az MTI-nek.

A piac fennmaradó hányadán osztoznak a Magyarországon működő kis és közepes sörfőzdék – számuk 40-50-re tehető -, valamint az import sörök. A kézműves főzdék piaci részesedését mintegy 1,5 százalékra becsülte az igazgató.

A bővítéssel leginkább a belföldi sörfogyasztás növekedését szeretnék elérni hosszabb távon. Ma Magyarországon egy évben mintegy 65 liter sört fogyaszt egy ember. Ám ez a mennyiség még 25 éve meghaladta a 100 litert. Így az ágazatban tevékenykedő cégeket – mérettől függetlenül – a Sörszövetség szeretné megnyerni, hogy közösen tegyenek a belföldi sörkultúra emeléséért.

A nyáron megrendezett Budavári sörfesztiválról szóló KamaraOnline-riportot itt olvashatja.