2018. március 14. szerda, 17:01
állás, álláshely, szakács, szakácsverseny, BGE
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) két hallgatója és egy finn egyetemista végzett az első három helyen az Olivier Roellinger nemzetközi szakácsverseny kelet-európai döntőjében, így ők hárman vehetnek részt a párizsi eredményhirdetésen, ahol kiderül, hogy a rangos zsűri kit hozott ki végső győztesként.

A három Michelin-csillagos, világhírű francia séf nevével fémjelzett Olivier Roellinger szakácsversenyt az Ethic Ocean/SeaWeb Europe, a FERRANDI Paris, az Yvon Bourges Catering School in Dinard és a Relais & Châteaux szervezetek hívták életre 2010-ben. Céljuk a fenntarthatóság népszerűsítése, a veszélyeztetett tengeri élőlények, kiváltképp a halak élővilágának megőrzése. Az első ízben Magyarországon a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán (BGE KVIK) megrendezett nemzetközi verseny témája a fenntartható fejlődés jegyében felhasználható tengeri halak és tenger gyümölcsei voltak.

A magyarországi megmérettetésen hat nemzet nyolc képviselője, köztük finn, lengyel, svéd, szlovén, szerb és két magyar hallgató, Csukás Norbert és Ramocsai Barbara mérte össze tudását. A versenyzők - ugyanabból az alapanyagokból -, fenntartható termelésből származó hal, vagy más tengeri élőlény felhasználásával készítették el kétféle versenyételüket. Az első három helyen Csukás Norbert és Ramocsai Barbara, a BGE KVIK hallgatói, valamint Rostedt Jonna, a finn Tampere University of Applied Sciences tanulója végzett (képünkön). A kelet-európai döntő első három helyezettje automatikusan részt vesz a párizsi eredményhirdetésen és díjátadón június 8-án, az Óceánok Világnapján (World Oceans Day) az UNESCO székházban, ahol kiderül, hogy a rangos zsűri kit hozott ki végső győztesként.

A magyar versenyzők közül Csukás Norbert profi étele a tengeri sügér narancsos répával, pálinkás-pikáns bébi tintahal spenótos tésztával és sáfránymártással, fekete parmezán chips-szel volt, a háziasszonyi étel pedig az algába tekert tengeri süllő/sügér édes tócsnival és korianderes-curry-s zellerpürével. Ramocsai Barbara profi versenyétele a tőkehaltekercs gombával, pirított Szent Jakab kagyló, mandulás póréhagymahab, savanyított uborka és mandula morzsa volt, míg a háziasszonyi étele a rántott tőkehal, polenta, pirított kelkáposzta, sült paprika gyömbérrel és algával.

„Az elmúlt két év sikerei után az idén is az első három versenyző között végeztek egyetemünk hallgatói. A most elért eredmény is igazolja, hogy nemzetközi szinten is kiemelkedő gasztronómiai képzés folyik egyetemünkön. A Fenntartható Vendéglátás Kari Kiválósági Központunk stratégiája kiemelt hangsúlyt helyez a turizmus-vendéglátás területén a tudományos ismeretek bővítésére és a szemléletformálásra, természeti értékeink megőrzésére” – hangsúlyozta Dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK dékánja.

„Az a tény, hogy a BGE egy ilyen rangos nemzetközi szakácsversenyt megrendezhet, már önmagában is nemzetközi elismerés. Büszkék vagyunk rá, hogy nemzetközi szintű, versenyképes technikával felszerelt, nemrégiben modernizált tankonyhánkon került sor a versenyre” – tette hozzá Dr. Sándor Dénes, a BGE KVIK Vendéglátás Intézetének munkatársa. 

Az Álláshely rovat támogatója: Delego Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja