Félmilliárd forint gazdaságfejlesztési forrást biztosít Magyarország a muravidéki magyar vállalkozásoknak 2017-ben.

Három kategóriában hirdetnek pályázatot a térségben. Az elsőben a mezőgazdasági tevékenységet támogatják, azon belül is a parasztgazdaságokat, hogy azok versenyképessé válhassanak –  jelentette be Kiss-Parciu Péter határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár a Kárpát-medence legkisebb határon túli közösségét célzó gazdasági fejlesztési program indítását.

A másodikban a kis- és középvállalkozók pályázhatnak eszközbeszerzésre, illetve kisebb beruházásokra. A harmadik a turizmus fejlesztését célozza meg, ebben mikro- és kisvállalkozások pályázhatnak kapacitás bővítésre és innovációra. Hozzátette: a pályázatokat május elsejétől lehet benyújtani május 31-ei határidővel, majd ezt követően egy legfeljebb 90 napos értékelési folyamat következik, miután a jóváhagyott pályázatok vissza nem térítendő anyagi támogatásban részesülnek.

Kiemelte: örül annak, hogy sokan voltak a fórumon. „A nagy számú közönség egyben garanciát is jelent arra, hogy lesz megfelelő számú pályázó, és megfelelő számú színvonalas pályázat, amelyen keresztül a félmilliárd forint a lehető leghatékonyabb módon kerül felhasználásra a muravidéki magyar emberek érdekében” – fogalmazott Kiss-Parciu Péter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium muravidéki partnere a Magyar Regionális Nemzetiségi Fejlesztési Intézet Lendva nevű helyi szervezet. Feladata a pályázati feltételek megjelentetése, a pályázatok befogadása, továbbá tanácsadás, a pályázatok értékelése és felterjesztése. A szervezettel kedden írt alá együttműködési szerződést a minisztérium képviselője. (MTI)