Hét magyarországi város után az Enterprise Hungary Nonprofit Kft., a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő támogatásával rendezi meg a Startup Campus Roadshow külföldi állomásait.

A londoni, illetve berlini Magyar Nagykövetség együttműködésében megvalósuló rendezvények célja a magyarországi startup vállalkozói közösség bemutatása, a külföldi szakmai szereplők előtt. 

Az események elsődleges célja a német, angol és hazai startup közösség kapcsolatának szorosabbra fűzése, valamint a Közép-Kelet európai és magyar startup vállalkozások piacra lépési lehetősége, a német és angol piacon.

A berlini és londoni rendezvényeken magyar vállalkozások lehetőséget kapnak arra, hogy megmérettessék magukat egy befektetőkből álló szakmai zsűri előtt.

Zsüritag lesz többek között Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke és Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója.

Olyan neves inkubátorok és  akcelerátorok képviselőit is köszönthetik majd, mint a Plug and Play,  a Startupbootcamp, vagy a Factory.

A program zárásaként a szervezők mindkét városban networking estet rendeznek a Londonban, illetve Berlinben működő magyar és külföldi startup vállalkozásoknak.

Az eseményen lehetőség nyílik kapcsolatépítésre; a résztvevők a helyszínen konzultálhatnak  startup inkubátorok vezetőivel, a Hiventures befektetési menedzsereivel, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház Innotrade programjának és a helyi startup ökoszisztéma képviselőivel.

A rendezvény nyelve angol.

Itt jelentkezhetnek a startup vállalkozások: goo.gl/8MNvOX

A jelentkezési határidő: 2017. május 31.