Az orosz védelmi minisztérium kedden bejelentette, hogy a szíriai terroristák elleni akcióban résztvevő egyik bombázót rakétatalálat érte és lezuhant.

A közlemény szerint a Szu-24-es gép akciót hajtott végre, amikor 6 ezer méteres magasságban találat érte, a rakétát orosz források szerint minden bizonnyal szíriai területről lőtték ki.

A Reuters és a BBC viszont úgy tudja, hogy török vadászgép nyitott tüzet az orosz harci gépre a török-szíriai határnál. Moszkvában összeült a védelmi bizottság az ügy tisztázására.

Egyelőre nem erősítették meg, hogy a pilóták életben vannak-e, az első feltételezések alapján tudtak katapultálni.

Orosz internetes lapok a 9 óra 20 perckor történt incidens után két órával is csak annyit közöltek, hogy a török védelmi minisztérium megerősítette: az egyik F-16-os vadászuk lőtte le a gépet, mert megsértette a török légteret. A tüzelés előtt a török gép parancsnoka tízszer figyelmeztette az orosz bombázót, de választ nem kapott.

Kedden kora délután Vlagyimir Putyin orosz elnök súlyos következményeket helyezett kilátásba, amelyek az orosz-török kapsolatokat is érinteni fogják.