Megkapta a holland adóhatóságtól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a korábban az Ubernek dolgozó magyar sofőrök adatait. Kiszűrik azokat, akik feltehetően eltitkolták bevételük egy részét.

Az előzetes eredmények alapján a magyarországi sofőrök 2015-ben együttesen egymilliárd forintot meghaladó forgalmat bonyolítottak le, az átlagos érték pedig megközelítette az egymillió forintot – írja a Magyar Idők. Bár az Uber kivonult Magyarországról, az okostelefonnal elérhető, személyszállítást kínáló társaság ügye korántsem zárult le. A NAV még az év elején kereste meg a holland hatóságot azzal, hogy szeretné megkapni azoknak a magyar sofőröknek nevét és jövedelmi adatait, akik az Ubernek dolgoztak. A cég külföldön volt bejegyezve, így a magyar adóhatóság csak így juthatott érdemi információkhoz. 

Tamásné Czinege Csilla, a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkára a lapnak elmondta: a NAV nagyjából kétezer tételből álló adatcsomagot kapott Hollandiából arról, hogy 2014-ben és 2015-ben mennyi magyar sofőr dolgozott a cégnek, s hogy az érintettek mekkora forgalmat bonyolítottak le. A holland hatóságtól kapott adatok alapján megkezdődött az érintett sofőrök beazonosítása. A magyar adóhivatalnokok a holland adatokat összevetik az érintett sofőrök magyar adóbevallásaival, éskiszűrik azokat, akik feltehetően eltitkolták bevételük egy részét.

Akár toplistát is felállíthatnának az adójukat eltitkolókról, a helyettes államtitkár szerint a kétes lista első helyén egy olyan vállalkozás állna, amely több sofőrt is alkalmazott, hetvenmilliós forgalma volt, adót viszont csupán kétmillió forint után fizetett be. Az érintettek ugyanakkor még most is pótolhatják mulasztásukat. Elkészíthetik a hiányzó adóbevallásokat vagy – úgynevezett önellenőrzéssel – korrigálhatják korábban leadott nyomtatványaikat.