2018. június 6. szerda, 13:28
vállalkozás, BDO Magyarország, könyvelés, mérleg
Mérhetőbb hatékonyság, vállalatfelvásárlás esetén akár többszörös felár elérése, illetve jelentősen javuló finanszírozási és befektetési esélyek – néhány fontos előny, ami mindenképpen indokolttá teszi egyes immateriális javak, így például a márkaérték meghatározását és a mérlegben való szerepeltetését.

A világ 10 legértékesebb márkájának listájára az idén már nem lehetett 100 milliárd dollár alatti márkaértékkel felkerülni – derül ki a Kantar Millward Brown által kiadott idei ranglistából. A Top 10 cég márkaértéke a közzétett adatok alapján átlagosan 33 százalékkal emelkedett egyetlen év alatt, de a 100 legértékesebb márka is átlagosan 21 százalékkal ér többet, mint tavaly - írja közleményében a BDO Magyarország.

Az élen szereplő cégek részvényeinek megvásárlói átlagosan harmadrészben a márkaértéket vásárolják meg, de például a Visa, a McDonald’s vagy az AT&T esetében ez az arány 50 százalékos vagy a feletti szinten mozog. A vállalatfelvásárlások eddigi történetei is világosan bizonyítják, hogy bizonyos esetekben a vevők akár a tranzakciós érték legnagyobb részét a sikeres márka megvásárlása miatt fizetik meg. A márkaérték azonban nem csak tulajdonosváltás esetén játszik alapvető szerepet egy társaság működésében.

A válság óta szigorodott banki finanszírozási feltételek mellett könnyen azon múlhat egy vállalat további fejlődése vagy akár hosszabb távú túlélése is, hogy hozzá tud-e jutni további forrásokhoz. A mérlegben vagyonértékű jogként megjelenő márkaértéknek ebből a szempontból is nagy jelentősége van, hiszen jelentősen javíthatja a vállalat saját tőke/idegen tőke arányát, ami a finanszírozók számára alapvető szempont a hitelképesség meghatározása során.

A vagyoni értékű jogként megjelenő márkaértéknek fontos szerepe lehet kontrolling rendszerek működésében és adótervezésben is. Az értékelt márkanév emellett a vállalati eredményesség vizsgálatának egyik fontos segédeszköze is lehet, hiszen mérhetővé teszi az erőforrások megfelelő elosztását és a menedzsment hatékonyságát is - hangsúlyozza Huth Gabriella, a BDO Magyarország pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere.

A nemzetközi gyakorlatban alkalmazott módszerek az első megközelítésben igen szubjektívnek tűnő márkaértéket többféle szempontból közelítik. A többnyire csak ellenőrzésre alkalmazott költségalapú értékelés során az adott márkanév kialakításához kapcsolódó ráfordításokat vizsgálják, más módszerek a márkanév által generált többletjövedelmet számítják ki. A piaci összehasonlító módszerek ugyanakkor például a márkával jelzett termékek árelőnyének elemzésével, vagy éppen a márkáért fizetett tranzakciós összegek, valamint licencdíjak mértékének vizsgálatával képesek a márka értékének megjelenítésére.

Az elmúlt évtizedekben a piaci verseny a márkaépítést, ezen belül a vállalati, illetve a termék- és szolgáltatási márkát tette a megkülönböztetés legfőbb eszközévé. Kontroláltabb környezetet, ezáltal gyorsabb reagálást és magasabb profitot lehet elérni azokkal a vállalati stratégiákkal, melyek a márkadifferenciálásra és a márkaépítésre fókuszálnak.

A gazdasági életben igen nagy jelentősége van a márkaérték meghatározásának – hívja fel a figyelmet Boross Ákos, a BDO pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere. A tőkebevonási és finanszírozási lehetőségek bővülése mellett fontos még megemlíteni a sport– és kulturális szférában jellemző szponzori gyakorlatot, vagy éppen a vállalati vagy a termékekhez, szolgáltatásokhoz kapcsolódó márkanevek és logók cseréjét is. Ezek mindegyikében a tervezett lépések költség-haszon elemzéseihez alapvető feltétel az adott márka értékének megfelelő ismerete.

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja