A legnépszerűbb városokban, illetve fővárosi kerületekben 5–10 százalékos áremelkedés várható, főleg a társasházi lakásoknál – vélik az Otthon Centrum elemzői.

2017 az új lakások éve lesz: az Otthon Centrum szerint országosan 14–16 ezer lakás épülhet idén. Továbbra is élénkülőben van a vállalkozói lakásépítés is: jelenleg félezer négy vagy több lakásos projektben hirdetnek eladó lakásokat országszerte. Budapesten elsősorban a XIII. és XI. kerületben, vidéken Győrben és Debrecenben zajlanak a legnagyobb beruházások. A lakásárak idén tovább emelkednek; a legnépszerűbb kerületekben és városokban 5–10 százalékos áremelkedés várható főleg a társasházi lakásoknál. Az új építésű ingatlanoknál pedig elsősorban az alacsonyabb árfekvésű külső kerületekben számít 5–10 százalékos drágulásra az Otthon Centrum.

A kedvező feltételeknek köszönhetően egyre nagyobb a lakásépítési kedv: Az Otthon Centrum becslése szerint 2016 végéig összesen mintegy 25 ezer építési engedélyt adtak ki és az épített lakások száma elérte a 10-12 ezret. A legtöbb engedélyt Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon adták ki. Várakozásaink szerint 2017-ben lakást elsősorban Budapesten, a fővárosi agglomerációban, a vidéki régióközpontok és megyei jogú városokban és környező településeken, valamit a Balaton partján keresnek majd a vásárlók. A vállalkozások által épített új lakásokat elsősorban Budapest néhány kerületében (II. III. VI. VII. VIII. IX. XI. XIII. XIV.) és a megyeszékhelyeken adják át nagyobb számban az év folyamán, míg az egyéni építtetők a főváros környékén és a vidéki városok közeli településeken építkeznek majd leginkább. 2017-re az épülő új lakások száma elérheti a 14-16 ezret.

Országosan mintegy félezer új lakásprojekt

Az Otthon Centrum felmérése szerint Budapesten 338 projektben, közel 21 ezer lakás jelent meg online hirdető felületeken, ezek az elkövetkező néhány éven belül fognak felépülni. A legtöbb beruházás továbbra is a XIII. és XI. kerületben található. Az építkezések a két kerület szinte összes városrészét érintik, de a XIII. kerületben Angyalföldön, a Béke utca és Rákosrendező közötti sávban indult a legtöbb projekt, a XI. kerületben pedig a Madárhegy és Sashegy térsége a legnépszerűbb a fejlesztők körében. A pesti oldalon Zugló a projektek számában a II. kerülettel holtversenyben szintén dobogós, ugyanakkor itt a projektek többsége már kifutóban van, az épülő lakásoknak mindössze 35%-a köthető le. A pesti belvárosban elsősorban tetőtér beépítések és a még megmaradt foghíj telkek beépítése zajlik. A legmagasabb fajlagos árak néhány luxuslakás projektekre jellemzőek. A listavezető az V. kerületi Palazzo Dorottya (1,76 millió Ft/m2), a II. és XII. kerületi villákban már 1,25–1,35 millió Ft/m2 fajlagos áron elérhető a luxus. A legkedvezőbb áron a külső pesti kerületi projektekben kínálják az otthonokat, helyenként már 300 ezer Ft/m2 áron vásárolható újépítésű lakás.

Vidéki régióközpontjainkban és a megyei jogú városokban 163 projekt jelent meg online hirdetőfelületeken, amelyek az elkövetkező néhány éven belül fognak felépülni. A legtöbb Debrecenben és Győrben, itt zajlik a vidéki vállalkozói lakásberuházások közel harmada, a hat régióközpontban, valamint Sopronban található a beruházások közel három-negyede. A maradék tizenhat megyei jogú városban összesen 45 társasházi projekt jelent meg. Az említett projektekben, a nagyobb városokban, összesen 4400 lakás építése van folyamatban, melynek 56 százaléka köthető le. A legtöbb lakás Debrecenben épül (1100 darab), míg Győrben és Sopronban 550-550 új építésű lakást hirdetnek. Az árak 200–500 ezer forint között alakulnak négyzetméterenként; a drágább városok közé tartozik Debrecen, Győr, Sopron, míg a legkedvezőbb árfekvésű lakásokat Nagykanizsán és Tatabányán hirdették.

Lakásárak: idén további emelkedés várható

Idén várhatóan csökken a lakásárnövekedés dinamikája. A legnépszerűbb kerületekben és városokban elsősorban a társasházi (tégla és panel) lakások tekintetében várható további 5–10 százalékos áremelkedés. Az új építésű lakásoknál pedig elsősorban az alacsonyabb árfekvésű külső kerületekben várható hasonló mértékű drágulás. Az alku mértékének változása, illetve az értékesítési idő átlagának stabilizálódása 2016-ban azt jelezte előre, hogy átlagosan az alacsonyabb árszegmensekben várható még inkább drágulás.

2016-ban az új lakások piacán a legtöbb adásvétel 20–35 millió forint között történt, míg a használt lakások két-harmada 10–25 millió forint között kelt el. Pest megyében a családi házak túlsúlya jellemző, itt az adásvételek meghatározó hányada 8–22 millió forint között volt.

A fővárosban a használt társasházi tégla lakások fajlagos átlagára a kerületek többségében 250–550 ezer Ft/m2 között alakult 2016-ban, míg a panellakások átlagos ára 220–350 ezer forint volt. A legdrágábbnak a XI. és a XIII. kerület lakótelepei számítottak, a legolcsóbbnak Pesterzsébet. A családi házak kerületenkénti átlagára 200-500 ezer forint között alakult: a külső pesti kerületekben 200–300 ezer Ft/m2, a II. és XII. és a XIII. kerületben 500 ezer Ft/m2, a XI. kerületben pedig 400 ezer Ft/m2 körül alakult a fajlagos ár.

A fővárosban a legdrágább az V. kerületi belváros, ahol átlagosan több mint 800 ezer forintba került egy használt társasházi lakás négyzetméterára. A legalacsonyabb átlagos árszint a VIII. kerületben, a Fiumei út – Orczy út, valamint a X. kerület Sibrik Miklós út – Maglódi út – Fehér út közötti sávban volt jellemző, ahol 300 ezer Ft/m2 átlagáron keltek el a lakások.

A családi házaknál a listavezető Rózsadomb, ahol 600 ezer forintos négyzetméterár jellemző, míg a XII. kerület magasabb részein 500 ezer Ft/m2 átlagár volt mértékadó. A legalacsonyabb áron Újpesten értékesítettek családi házakat, mindössze 200 ezer forintért négyzetméterenként. Az agglomeráció településein a társasházi lakások és családi házaknál egyaránt Budakeszi járás települési voltak a legdrágábbak. A társasházi lakások ára meghaladta a 400 ezer Ft/m2-t, a családi házak pedig 250 ezer Ft/m2 átlagáron keltek el.

A vidéki megyei jogú városokban a négyzetméterárak 150-250 ezer Ft/m2 között alakultak tavaly, azaz a legdrágább városok csak megközelíteni tudják a főváros legalacsonyabb árfekvésű kerületeit.

Tavaly 180-320 ezer forintos négyzetméterár jellemezte a Balaton menti társasházi lakások fajlagos árát tó körüli településeken. A magasabb árak Balatonfüred és Siófok térségében, míg az alacsonyabbak a kisebb városokban jellemzőek. A családi házak átlagára a Balaton keleti medencéjében, kivált annak nagyobb településeken 200 ezer forint körül, míg a nyugati medence kisebb településein 150 ezer forint körül alakultak. Új lakások nagyobb számban csak Siófokon fordultak elő a 2016-ban közel 500 ezer forintos négyzetméteráron. A Velencei-tó néhány településein a családi házak átlagára 180 ezer Ft/m2 volt.

Panelnél a legnagyobb árengedmény

A válság éveihez képest tavaly összességében csökkent az árengedmény mértéke. Ennek mértékét illetően azonban nem csak lakástípusonként, de a földrajzi régiók szerint is jelentős eltérés van.

Az alku mértékének további csökkenése elsősorban családi házak esetében várható ott is elsősorban a városokban, ahol még mindig jelentős az árengedmény mértéke a válság előtti szinthez képest. A társasházak alku szintje országosan közelít a válság előtti szinthez, azonban a vidék városokban, ahol az alku mértéke még mindig több százalékponttal elmarad a válság előtti értékektől, további 1–5 százalékos csökkenés várható.