A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,0 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 1,2 százalékkal nőtt februárban az előző év azonos időszakához képest – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai.

A KSH a tavaly februári magas bázis hatásával magyarázta a fogyasztás növekedésének lassulását a januári 4,8 százalékos, illetve naptárhatással korrigált 3,8 százalékos növekedés után. 2016 februárjában a nyers adat szerint 7,8 százalékkal, naptárhatással kiigazítva 7,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom éves összevetésben.

A kiskereskedelmi forgalom növekedése februárban már 44. hónapja tartott.

Idén februárban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 0,2 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 3,1 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 2,1 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.

Az élelmiszerfogyasztás tavaly január, az üzemanyag fogyasztás 2013 augusztusa óta mindig nagyobb éves növekedést ért el,  a nem élelmiszer jellegű cikkek kereslete viszont a múlt év decemberében is szerény 3,0 százalékos volt, ami akkor 27 havi mélypontot jelentett.  

Idén január-februárban a forgalom volumene szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. (MTI)