2018. november 6. kedd, 10:14
Jövő nyártól a világ hetedik legnagyobb légitársasága, a China Eastern várhatóan heti négy alkalommal közvetlen repülőjáratot indít Sanghaj és Budapest között - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető hétfői sanghaji megbeszélései után a közmédiának adott nyilatkozatában kifejtette: Kína a világ legnagyobb turistaküldő országává vált, az ötéves előrejelzések szerint pedig az Európába irányuló kínai turizmus 70 százalékkal fog bővülni, ráadásul a kínaiak a legtöbbet költő turisták. Ezért nagyon komoly verseny zajlik a világban, hogy mely ország, mely térség tudja a legtöbb kínai turistát magához vonzani.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a turisztikai fejlesztéseknél elsődleges kérdés a közvetlen légi összeköttetés. Kínából Magyarországra azonban jelenleg csak egy városból, Pekingből lehet közvetlenül repülni. A Magyarországra irányuló kínai turistaforgalom így is jelentős mértékben, az idei első nyolc hónapban 14 százalékkal nőtt, és az év végéig szóló előrejelzések szerint 250 ezernél is több turista jön majd Kínából Magyarországra.

Rámutatott ugyanakkor, hogy Csehország esetében ez a szám meghaladja a félmilliót, a különbség oka pedig az, hogy míg Prágába három, addig Budapestre csak egy kínai városból lehet közvetlenül repülni. Ez a helyzet azonban jelentősen javulni fog a China Eastern Sanghaj-Budapest járatával, az ugyanis nagymértékben növeli majd a kínai turistaforgalmat Magyarország irányába, és lehetőséget ad - újabb áruszállítási kapacitásokkal - arra, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom tovább nőjön.

(Forrás: MTI, fotó: China Eastern Airlines)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja