Közös szakmai rendezvénysorozatot indít a hat borrégióban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa – közölte az MTÜ kedden.

A szakmai országjárás első állomása július 6-án Tokaj lesz, ahol szó esik a magyar borkultúrát nemzetközi porondon legmagasabb szinten képviselni képes Tokaji Aszúról is. Létrejön az új egységes borarculat, információs portál indul a magyar borról.

A most készülő új turisztikai országmárka szerves részét képezi majd a magyar bor- és gasztrokultúra, „hiszen Magyarország elképzelhetetlen a minőségi borok és a sajátos magyar ízek nélkül” – fogalmazott a közleményben Bánhegyi Zsófia, az MTÜ marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese.

„Az MTÜ-nek a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával együttműködve az a feladata, hogy az országmárkán keresztül a magyar bor értékeit megismertesse a világgal, és így lendületet kapjon a borturizmus is – mondta. (MTI)