Közfeladatot ellátó személyekké minősíttetné a szakszervezeti tisztségviselőket a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), hogy így erősítse meg védettségüket.

Kordás László, a MASZSZ elnöke hamarosan kezdeményezi egy érdekképviseleti törvény megalkotását, és ennek keretében minősíttetné közfeladatot ellátó személyekké a szakszervezeti tisztségviselőket – írja a Népszava. Az érdekképviseleti vezető a lapnak lmondta: munkahelyi, ágazati és konföderációs szinten is rendezni kell a munkáltatók és a dolgozók közti viszonyokat, a párbeszéd intézményrendszerét kell országos szinten is szabályozni. 

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a Népszavának azt hangsúlyozta: most is szabályozzák az érdekképviseletek működését, csak be kell tartani a szabályokat. Hozzátette, az utóbbi évtizedekben időnként felmerült a szakszervezeti tövény ötlete, de senki nem mondta meg, mivel lenne ez több a hatályos jogszabályoknál. (MTI)