Még ebben a hónapban az Országgyűlés elé kerülnek a kormány kereskedelempolitikai javaslatai – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. A külföldi láncok gyűjtőszervezete felháborodott, hogy a jövőben központi hozzájárulással kiváltható kötelező létszámot írnának elő a boltokban.

Még áprilisban várható parlamenti előterjesztés a kormány kiskereskedelmet érintő javaslataiból, amelyek a vasárnapi szabadnappal, a bérpótlékkal, a minimális eladói létszámmal és az áruk minőségével kapcsolatosak – közölte kedden Kósa Lajos.

A Fidesz frakcióvezetője megerősítette a Magyar Idők értesülését, miszerint van olyan elképzelés, hogy a kereskedelemben dolgozók havonta legalább két szabad vasárnapot vagy két szabad hétvégét kapjanak a munkáltatójuktól. Emellett a vasárnapi műszakpótlék rendezése is a kormány szándékában áll, a mostani tervek szerint délelőtt 50, délután a jelenlegi mérték duplája, 100 százalék lenne a juttatás.

Kósa Lajos hangsúlyozta: döntés még nincs a javaslatok kapcsán, amelyek között szerepel az is, hogy forgalom- vagy négyzetméter-arányosan minimális eladói létszámot írnának elő a boltokban.

A kéretlen reklámújságok korlátozásának kapcsán a frakcióvezető kiemelte, nem támogatja a tervet, mert előfordulhat, hogy sértheti a gazdálkodás szabadságát.

Kedden a túlnyomórészt a multinacionális nagyvállalatokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség közleményben tiltakozott a kötelező minimumlétszám előírása ellen, szerintük ugyanis nem másról lenne szó, mint a kiskereskedelmet sújtó újabb különadó bevezetéséről.

Mint írják, a kvóta meghatározása lehetetlen helyzetet teremtene, mivel az áruházak mindenütt maguk határozzák meg a szükséges dolgozói létszámot, a munkaerőpiacon pedig jelenleg egyébként sincs szabad munkaerő.