79 millió euró értékű hitelmegállapodást írt alá a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) és a kazincbarcikai székhelyű, a kínai Wanhua Industrial Group Co. Ltd. tulajdonában lévő BorsodChem Zrt.

A hosszú lejáratú hitel segítségével egy közel 100 millió euró összértékű fejlesztés keretében az elérhető legmodernebb technológiájú, környezetbarát klór üzem épülhet meg.

A Magyar Fejlesztési Bank számára a hitel forrását az a 2017.május 13-án Pekingben megkötött nemzetközi hitel megállapodás adja, amit a „One Belt, One Road (OBOR)” csúcstalálkozó alkalmából, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelenlétében írt alá Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója és Wu Lizhi, a Kínai Fejlesztési Bank (CDB) vezérigazgatója. A 79 millió euró értékű hitel az első lehívás abból az 1 milliárd euró összegű keretből, amelyet Kína biztosít Magyarország számára az itt megvalósuló, elsősorban kínai érdekeltségű projektek finanszírozására.

Az újonnan megvalósuló fejlesztés kapcsán Bernáth Tamás, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: a bank számára fontos az egyedi innovatív projektek támogatása, finanszírozása. Az MFB nyújtotta hosszú lejáratú hitel – amelyhez a Kínai Fejlesztési Bank biztosít refinanszírozási forrást – segítségével egy környezettudatosabb, energiahatékonyabb és gazdaságosabb eljárás váltja fel a régit, így nemcsak egy modern membráncellás klórüzem épülhet meg, de összességében is eredményesebb cégműködés érhető el.

Az új beruházás nemcsak a BorsodChem valamennyi termékének alapanyagául szolgáló klórt biztosítja, de jelentős marónátron termelési kapacitást is jelent, amely termék döntően az export piacokon kerül értékesítésre. A társaság teljes árbevétele 2016. évben 1,4 milliárd euró – ennek közel 70 százaléka export – míg adózás utáni eredménye 115 millió euró volt, mely több mint duplája a 2015. évben elért eredménynek.

A kínai tulajdonos elkötelezettségét mutatja, hogy 2012-2016 években a BorsodChem 216 millió euró (65,6 milliárd forint) értékben hajtott végre beruházásokat. Ezek magukban foglaltak környezetvédelmi, energiahatékonyság fejlesztésére irányuló, illetve termelőkapacitások növelését szolgáló projekteket egyaránt. Kiemelt szerepet játszik továbbá a tulajdonos és a társaság számára a K+F tevékenység intenzitásának növelése is. A mostani fejlesztéshez kapcsolódik az a vegyszeripari maradékok energia hatékony és környezetbarát semlegesítésére, illetve anyagában történő újrahasznosítására irányuló K+F projekt, melyre a társaság az Európai Regionális Fejlesztési Alapból 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el.

A BorsodChem bizakodó a 2017. évi várható eredmények tekintetében is, mind árbevétel, mind eredményesség szempontjából növekedést prognosztizál 2016-hoz képest. Az MFB által nyújtott finanszírozással most megvalósuló beruházás ugyanakkor hosszú távon járulhat hozzá a társaság növekedésének fenntartásához – olvasható az MFB közleményében.