Bár a magyar autópiac folyamatosan bővül, tavaly 116 ezer új autó talált gazdára, viszont a külföldről behozott 156 ezer használt autó harmada 15-20 éves, korszerűtlen, magas károsanyag kibocsátású gépkocsi. A jövőben pedig akár tovább nőhet a használtautó-import, így kérdéses műszaki állapotú és futásteljesítményű, elavult autók jöhetnek az országba, ami környezetvédelmi szempontból további kihívást jelenthet.

Az európai, ezen belül a magyar autópiac jövőjét is érintheti a németországi, lipcsei szövetségi bíróság minapi döntése, amely szerint a német önkormányzatok az arányosság elvét betartva végső esetben kitilthatják az utakról a legszennyezőbb – elsősorban – dízelmotoros autókat. A korlátozást (megfelelő hatástanulmány esetén) csak fokozatosan és egyelőre csak az Euro IV. vagy rosszabb besorolású dízel és Euro II vagy I-es benzinmotoros járművekre lehet elrendelni.

A döntés még jobban fókuszba helyezte a károsanyag-kibocsátás problémáját és a magyar autópiac, valamint környezetvédelmi szempontból Magyarország számára is kihívást jelenthet – derül ki a Magyar Lízingszövetség és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) közleményéből.

Lendületben az új autók piaca, de a használtaké még jobban bővül

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára szerint az újautó-piac folyamatos növekedést produkál évek óta, tavaly például 20 százalékkal 116 ezerre nőtt a magyar piacon eladott új autók száma. Mindezzel párhuzamosan azonban a használtautó-import is jelentős, utóbbiakból 30 százalékkal több került forgalomba tavaly, mint újakból. Márpedig a használt autók között számos korszerűtlenebb, magasabb károsanyag-kibocsátású jármű is van, a külföldről behozott autók 30 százaléka 15 évesnél is idősebb volt.

A GÉMOSZ és a Magyar Lízingszövetség szakértői szerint kockázatot jelent, hogy a németországi bírósági döntés miatt sok német háztartás megválhat a tiltással fenyegetett autójától, amelyek egy része helyi kereslet hiányában külföld felé, akár Magyarország felé veheti az irányt. Tóth Zoltán arra figyelmeztetett, hogy a korlátozó intézkedések terjedésével a szóban forgó, importon keresztül a magyar utakra kerülő használt autók használhatósága és értéke hazánkban is rendkívüli mértékben csökkenhet néhány éven belül.

Ez pedig egyértelmű és jelentős veszteséget jelent a magyar tulajdonosok számára. Szintén kockázatos, hogy az autók valós futásteljesítménye és így a műszaki állapota is számos esetben kérdéses. Elég csak arra gondolni, hogy míg egy hazai 6 éves autó futásteljesítménye lekérdezhető a hazai nyilvántartásból (http://kekkh.gov.hu/gepjarmuadat-lekerdezo/) a vásárlást megelőzően, a külföldről érkezett autó estében hasonló általánosan felhasználható hiteles információ nem áll rendelkezésre.

Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke hozzáétette: „Az autózást a jelenlegi szabályozás eredményeként sokféle adó terheli. A vásárlásnál az áfa mellett a regisztrációs adó és illeték típusú díjak, az autó tulajdonlásához és az autó használathoz kötődik például a gépjárműadó mellett az útdíj és az üzemanyagok adója is.

Több nemzetközi tanulmány is arra jutott, hogy az adók csökkentése az egyik leghatékonyabb módszer arra, hogy a kisebb károsanyag-kibocsátással bíró gépjárművek vegyenek részt a közúti forgalomban. Érdemes lenne az autókat érintő, jelenlegi adórendszer módosítását megfontolni, mégpedig úgy, hogy az fokozottabban figyelembe vegye a környezetterhelést. Erre már számos európai jó példa van.”

Jó megoldás lehet a finanszírozás

A Magyar Lízingszövetség és a GÉMOSZ szakértői szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a környezetszennyező autók importja mérséklődjön és korszerűbbé váljon a mostani magyar autópark.

Tóth Zoltán kiemelte: a lízingfinanszírozás lehet az egyik út a korszerűbb, még inkább környezetbarát autók irányába. A magasabb vételárú, de kiszámíthatóbb üzemeltetési költségű és energiahatékonyabb, környezetbarátabb autó hosszú távon érvényesülő előnyeinek elérésére a legnyilvánvalóbb megoldás egy tudatosan kiválasztott autófinanszírozási konstrukció.

Biztató jelként értékelhető, hogy a magánszemélyek egyre bátrabban veszik igénybe ezeket a konstrukciókat; 2017-ben az új autóeladások 40 százaléka valamilyen lízingkonstrukció segítségével történt. A Magyar Lízingszövetség modern, lekövethető múltú használt vagy új autó vásárlását javasolja, amelyekhez kedvező kamatozású, azaz alacsony havi terhet jelentő lízingfinanszírozással hozzá lehet jutni.