Áprilistól felfüggeszti 11 éve üzemelő budapesti járatait a TAP Portugal légitársaság. A cég élére tavaly új vezetőség került, mely egy más működési stratégia mellett döntött.

Kivonul Magyarországról a TAP Portugal légitársaság, erről a cég magyarországi képviseletvezetője, Szolnok Péter tájékoztatta a Magyar Hírlapot. A TAP 11 éve üzemeltetett járatokat Budapesten. Az új vezetés a nyereség maximalizálása miatt olyan járatokat is megszüntet, mint a bukaresti, a hannoveri, a göteborgi, vagy a zágrábi.

Szolnok Péter elmondta, annak ellenére döntött így a vezetőség, hogy a budapesti útvonal a 2004-es nyitás óta folyamatosan nőtt, átlagosan 70 százalékos kihasználtsággal üzemelt, ami az iparágban magasnak számít.

A cég ráadásul éppen a napokban jelentette be, hogy a jövőben jelentős bővítéseket tervez, az új gépek pedig már júliusban megérkeznek. Szolnok Péter megjegyezte, tavaly a magyar diszkont légitársaság indulása ellenére csak átmenetileg esett vissza valamelyest a forgalom, vagyis a piac elbírta a két társaságot.