Felmenő rendszerben megszüntetné a lakástakarékpénztárak állami támogatását az a törvényjavaslat, amelyet Bánki Erik, a gazdasági bizottság elnöke nyújtott be az Országgyűlésnek.

Bánki Erik a bizottság ülése előtt a javaslatot azzal indokolta, hogy „a lakástakarékpénztárak konstrukciója nem volt kellő hatékonyságú és az elmúlt időszakban nem szolgálta olyan aktívan és eredményesen az otthonteremtést, mint elvárták volna, emellett pedig 2010 óta 60 milliárd forint extraprofitra tettek szert a programot működtetők és forgalmazók”.

A törvényjavaslat szerint felmenő rendszerben vezetnék ki a programot, így az indítvány az eddig megkötött szerződéseket nem érinti, azokra a futamidő végéig jár az évi maximum 72 ezer forintos állami támogatás. Bánki Erik ehhez hozzátette: a konstrukció fennmaradhat, de a törvény hatályba lépését követően új lakástakarékpénztári szerződést állami támogatással már nem lehet kötni.

A Fidesz gazdasági kabinetje áttekintette az elmúlt évek otthonteremtési támogatásinak működési hatékonyságát és a lakástakakaraékpénztárak működésének az otthonteremtésre kifejtett hatását, és azt állapította meg, hogy a lakástakarékpénztári konstrukciók kiemelt támogatásuk ellenére nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az esetek nagy részében ezekből a megtakarításokból nem új lakásépítés vagy vásárlás történt meg, hanem olyan felújításokra átalakításokra költötték, amelyek a politikus szerint nem szolgálják a magyar kormány otthonteremtési támogatási programját.

(Forrás: MTI)