A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott javaslat szerint a mentesség az adóalap által meghatározott határát az eddig 1 millióról 1,5 millióra emelnék.

A Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes által jegyzett – a budapest.hu oldalon pénteken közzétett – előterjesztésben az olvasható, hogy jelenleg a helyi iparűzési adómentesség a fővárosban azt a vállalkozót illeti meg, akinek a helyi adókról szóló törvény előírásai szerint számított adóalapja az 1 millió forintot nem haladja meg.

A benyújtott javaslatban azt kezdeményezik, hogy a helyi iparűzési adó alóli mentesség azt a vállalkozót illesse meg a vállalkozási szintű adóalapja nem haladja meg a 1,5 millió forintot. A háziorvos, védőnő vállalkozások adómentessége nem változik – áll a javaslatban.

Kiemelték: a megalkotandó új szabályozás adómentességet bővít, kedvezőbb helyzetbe hozva a kisvállalkozásokat. A javaslathoz mellékelt hatásvizsgálat szerint a fizetési kötelezettség alól a jelenlegi mintegy 27 ezer 400 adózó helyett várhatóan több mint 46 ezer mentesül, ugyanakkor a fővárosban összességében hozzávetőlegesen 300 millió forint kiesést generál, mely a fővárosi önkormányzat költségvetésében mintegy 160 millió forintot jelent.

A módosított rendelet 2019. január elsejével lépne hatályba.

(Forrás: MTI)