2017. október 25. szerda, 17:23
adókedvezmény, kisgyermekes szülők, NGM
Akár évi 282 ezer forintnyi közterhet is megtakaríthat az a vállalkozás, amelyik kisgyermekes szülőt foglalkoztat. Az NGM számítása szerint a munkáltatók mintegy 60 ezer érintett után nem érvényesítik az adókedvezményt, amelynek igénybevétele rendkívül egyszerű, mindössze egy igazolás kell hozzá.

2017. augusztusában majd 33 ezer kisgyermekes szülő után vették igénybe a cégek az adókedvezményt. A Nemzetgazdasági Minisztérium számítása szerint több mint 60 ezer kisgyermekes munkavállalót alkalmaznak úgy, hogy jogosan járó adókedvezményt a vállalkozó nem érvényesíti. Mivel a kedvezmény az anyasági ellátás folyósításának megszűntetését követően három évig jár, ezért azt a hat év alatti gyermekeket nevelő szülő alkalmazásakor érdemes igénybe venni. Még hosszabb ideig – akár a legkisebb gyermek 13 éves koráig – jár a köztehercsökkentés a három vagy többgyermekes szülő alkalmazása esetén. Ezért nemcsak az újonnan felvett, hanem a már hónapok vagy évek óta foglalkoztatott kisgyermekes dolgozó után is érvényesíthető a kedvezmény.

Annak a vállalkozásnak, amelyik anyasági ellátásban (gyed, gyes, gyet) részesülő, vagy korábban részesült kismamát vagy kispapát alkalmaz, jelentős összegű adókedvezmény jár: a foglalkoztatás első két évében 23 500 forintot, a foglalkoztatás harmadik évében 11 000 forintot spórolhat havonta. Három- vagy többgyermekes munkavállalónál a kedvezmény öt évig vehető igénybe. Az első három évben 23 500 forinttal az utolsó két évben 11 000 forinttal kevesebb közterhet fizet a munkáltató az államkasszába.

A kedvezmény igénybevétele egyszerű. Mindössze egy igazolás kell hozzá, amelyet a munkavállaló kérelmére például a járási hivatal, a fővárosban a kerületi hivatal állít ki. A vállalkozó a gyakorlatban az ún. havi adó- és járulékbevallásban (az ún. ’08-as bevallásban) tudja érvényesíteni a közteher-kedvezményt.

Míg az adókedvezményt biztosító Munkahelyvédelmi Akció a kisgyermekesek foglalkoztatását, addig a kormány egy másik intézkedésével azokat a szülőket segíti közvetlenül, akik három évesnél kisebb gyermekükről gondoskodnak a munka mellett. Az ún. gyed extra ugyanis biztosítja, hogy a gyermekgondozási díj (gyed) folyósítása mellett korlátlanul lehet munkát végezni anélkül, hogy az ellátástól elesne az arra jogosult, így az ellátás és a munkabér egyidejűleg is jár. Így ha a bérszámfejtőnek feltűnik, hogy van pl. gyed extrában részesülő munkavállaló, érdemes megnéznie, hogy a cég az adókedvezményeket igénybe veszi-e utána. (NGM)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja