2016. május 30. hétfő, 09:30
Oroszország, USA, EU, szankciók, Putyin
Amíg az európai gazdasági szereplők egy része egyre hangosabban követeli, hogy töröljék el az Oroszország elleni szankciókat, Brüsszelben a diplomaták biztosra veszik, hogy következik az újabb hosszabbítás.

Ebben az évben az orosz-EU-kapcsolatokkal kapcsolatban az lett az egyik legnépszerűbb kérdés, hogy ki veszített többet tavaly a szankciós politikán: Moszkva vagy az uniós tagállamok? Arra senki sem veszi az erőt, hogy európai összesítést végezzen a kiesett profitról, a kár nagysága azonban irdatlanul nagy.

A Kremlnek nem áll érdekében odahaza azt reklámozni, hogy Oroszországnak mekkora csapás a kapcsolatok kényszerű befagyasztása. Különböző fórumokon azonban elismerik: a gazdasági szerkezet átalakításához éppen csak hozzáfogtak, új piacokat pedig nem minden területen sikerül építeni.

Bár Moszkvának stabilak a kapcsolatai Ázsiában, Kína megbízható partnere és India is nyitott a fejlesztésre, ez még nem elég ahhoz, hogy az Egyesült Államok és az EU által ütött űrt kitöltse. A Kreml Dél-Amerikában, Afrikában és több arab országban is próbálkozik, ám az oroszok keleti és déli nyitása hosszú évekig aligha hozhat látványos eredményt.

Oroszország Európában jól elvan azzal, hogy az energiafüggőség tudatában a korábbiaktól eltérően, ha nem is hatalmi szóval diktálhat, ám bölcsen lavírozhat. Ha nem is tettekben, de szóban olyan új szövetségeseket is felsorakoztathat az oldalán a harmadik világból, akiknek nem tetszik az amerikai szuperhatalmi nyomulás és a NATO oroszok elleni készülődése.

Szavakban és néha partvonalon kívüli beszólogatók esetében már visszajött a majdnem hidegháború, amelynek ideológusai arra építenek, hogy Oroszországból újra ellenséget lehet faragni, és Vlagyimir Putyint a biztonság első számú veszélyeztetőjeként lehet beállítani. A NATO egyik nyugállományú brit tábornoka a könyvében még azt sem tartja kizártnak, hogy már jövőre nukleáris konfliktusba keveredhet egymással Moszkva és Washington vezetésével az észak-atlanti szervezet.

Jól elvoltunk egy-két évtizedig, amikor az atommal való fenyegetés végre lekerült a napirendről, igencsak mellbevágó, hogy most ismét foglalkozni kell vele. Mindkét oldalon azt hangsúlyozzák, hogy a másik fél miatt kell védelmi intézkedéseket hozni. A NATO azért tartja szükségesnek az európai keleti végek és a Baltikum felfegyverzését, mert úgy látják, a Krím-félsziget megszerzése, a kelet-ukrajnai szakadár megyékben kialakult háborús helyzet után Moszkva bármire képes lehet, hogy hatalmi pozícióit megszilárdítsa a térségben.

Talán naivitásnak tűnik azt hinni, hogy Moszkva visszatérhet a három baltikumi országba, de arra is kevesen fogadtak volna néhány éve, hogy a Krímben népszavazást rendeznek az Oroszországhoz történő beolvadásról.

A legelrugaszkodottabb vélemények szerint mindenről Ukrajna tehet. Mert ha Kijev az orosz utat választja, és nem akar Európához közeledni, akkor a világ ma nem tartana itt. Akkor Moszkva nem rendezteti meg a krími döntést (utólag kiderült: erősen kozmetikázott adatokkal), akkor nincs háború Ukrajnában (az utóbbi hetekben ismét dörögnek a fegyverek, és a minszki megállapodásokat felrúgva folytatódnak a harcok).

Ukrajna arra példa, hogy Oroszország ma is elég erős ahhoz, hogy érdekeit érvényesítse - a lehető legdurvább eszközökkel is.

És Ukrajna arra is példa, hogy lehet olyan ország, amelynek új politikai vezetése más utat akar választani. Ma ott tartunk, hogy Ukrajna számára nincs alternatíva: vagy Európát (és egyáltalán nem utolsó sorban az Egyesült Államokat) választja, vagy Oroszország oldalán él tovább. Kijev választott – és erre megvolt minden joga.

A Krím-félsziget 2014 márciusában került Oroszországhoz. 2014 augusztusa óta vannak érvényben különböző büntetőintézkedések Oroszország ellen. Moszkva és Putyin jól tudta, hogy rövid két év alatt a világ nyugati fele nem nyeli le a krími békát. És tisztában volt azzal is, hogy a kizárólag gazdasági érdekeket szem előtt tartók nyomást gyakorolnak majd a döntéshozókra, hogy azok fújjanak visszavonulót, nézzék el a Krímet, nézzék el Kelet-Ukrajnát. Aki ma a szankciók eltörlését szorgalmazza, ahhoz ad hozzájárulást, hogy mostantól mindent szabad. Pedig nem így van.

Ezért aztán hatalmas meglepetés lenne, ha a büntetést eltörölné az Európai Unió, visszavonná az Egyesült Államok. De nem lesz meglepetés.

Szerdahelyi Csaba


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja