Palkovics László innovációs és technológiai miniszter innovációs együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Miao Wei kínai ipari és információs technológiai miniszterrel Sanghajban.

Palkovics László a miniszterelnöki delegáció tagjaként utazott Kínába és vesz részt a Kínai Nemzetközi Import Expón, amelynek egyik díszvendége Magyarország. Az Expó keretében tartottak magas szintű találkozót az innovációért felelős magyar és kínai minisztériumok első számú vezetői között.

A tárcaközi szándéknyilatkozatban foglaltak szerint az aláírók felismerték az innovációs politika kulcsszerepét Magyarország és Kína sikeres fejlődésében és jólétében. A két fél közös megoldásokat keres a globális, regionális és helyben jelentkező ipari és társadalmi kihívások kezelése érdekében, ösztönözve a jobb hozzáférést a high-tech ipari fejlesztésekhez és előremutató technológiákhoz.

A dokumentum beazonosítja a kétoldalú kapcsolatok fő területeit, elsősorban a környezettudatos közlekedési rendszerekre és az infokommunikációs technológiákra, kifejezetten az 5G hálózatokra, a nagyteljesítményű számítástechnikára, az okosotthonokra és a mesterséges intelligenciára fókuszálva. Az együttműködés egyebek mellett a know-how és jó gyakorlatok cseréjére, a magyar és kínai szereplők közötti partnerségek és hálózatok ösztönzésére, a közvetlen szakmai és üzleti kapcsolatok elősegítésére terjedhet ki az ipari kutatás-fejlesztés és innováció terén.

A közös munka hozzájárul Magyarország technológiai és ipari fejlődésének elősegítéséhez, a kiemelt technológiák innovációs fejlesztésének előmozdításához. A szándéknyilatkozat elősegíti a kétoldalú kapcsolatok erősítését, élénkítését, hazánk jobb regionális érvényesülését az „Egy övezet, egy út” kezdeményezésben, a Kína és a kelet-közép-európai országok közötti együttműködésekben.

(Forrás: ITM)