Az adóhivatal igazgatóságai közzétették, hol és kik számíthatnak „teljes bizonyossággal” operatív ellenőrzésre.

Észak-Budapest

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának ellenőrei 2017. november 20-tól fokozottan ellenőrzik a fővárosi adventi vásárokon és kitelepüléseken pl. fenyőfa árusítás a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek használatát és az áruk eredetét.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága operatív adóellenőrei 2017. december 9. és 23. között ellenőrzéseket végeznek a megye különböző városaiban a kitelepüléseken, vásárokon. Vizsgálataik során a nyugta- és számlaadást, valamint az alkalmazottak bejelentését ellenőrzik. Az érintett települések elsősorban: Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskőrös, Kecel, Kalocsa, Baja.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai december 18 és 24 között Pécsett, Mohácson, Sellyén, Szentlőrincen, Szigetváron és környékén ellenőrzik a nyugtaadást, a munkavállalók szabályos foglalkoztatását, az áruk eredetét, és az online pénztárgépek használatát, elsősorban a fenyőfaárusoknál a kitelepüléseken, a vásártereken. Minden ünnepi rendezvényeken is jelen lesznek a hivatal munkatársai. Figyelemmel kísérik a vendéglátó egységek működését, próbavásárlásokat, forgalomszámlálásokat is végeznek.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai az év végi ünnepekhez kötődően 2017. december 15-től az év végéig az üzletekben, piacokon, kitelepüléseken ellenőrzik a kereskedelmi és vendéglátó tevékenységet végzőket. Az ellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az áru eredetét vizsgálják.

Csongrád megye

A NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2017. november 27. és december 24. között a szegedi „Karácsonyi Ünnepi Hetek”rendezvényein ellenőrzik a kitelepülő vállalkozásokat. Kiemelten vizsgálják, hogy a gazdálkodók adnak-e nyugtát, bejelentik-e alkalmazottaikat és betartják-e a jövedéki termékek forgalmazására vonatkozó szabályokat.

Fejér megye

A Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai 2017. december 15. és 22. között a megye területén lévő adventi vásárokat, kitelepüléseket és a fenyőfaárusokat ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét.

Győr-Moson-Sopron megye

A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2017. december 16. és 23. között fokozottan ellenőrzik az adventi vásárokat és kitelepüléseket Győrben és Sopronban. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentését is.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a karácsonyt megelőző időszakban a társhatóságokkal együtt fokozottan ellenőrzik Heves megye területén a piacokon, vásárokon, kitelepüléseken tevékenységet folytató vállalkozásokat. A NAV szakemberei az operatív ellenőrzésekkor elsősorban azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos számlát, nyugtát, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat. Emellett fokozott figyelmet fordítanak majd az online pénztárgép használatára kötelezett kör ellenőrzésére, valamint az áruk eredetének vizsgálatára.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok megyében teljes bizonyossággal az alábbi időpontokban és helyszíneken ellenőriz az 51. héten:

  • december 18. hétfő: Szolnok
  • december 19. kedd: Tiszapüspöki, Tiszabő
  • december 20. szerda: Újszász
  • december 21. csütörtök: Rákóczifalva
  • december 22. péntek: Karcag

Az ellenőrzéseknél a revizorok az üzletekben, illetve a piacokon a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint az online pénztárgépekkel kapcsolatos kötelezettségeket vizsgálják. (A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy más településeken is lehetnek ellenőrzések.)

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai 2017. december 6-tól három héten keresztül fokozottan ellenőrzik az adventi vásárokon, alkalmi kitelepüléseken, jelentősebb piacokon és üzletekben árusítókat, a kiemelt ellenőrzésekre számíthatnak a vendéglátóhelyek is. A revizorok elsősorban a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az áruk eredetét és az online pénztárgépek használatát vizsgálják.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága fokozott téli ellenőrzést tart november 27. és december 29. között. Az adóhatóság az 51. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • december 20. szerda: Pásztó és környéke

A revizorok a téli ünnepekhez – Advent, Mikulás, Karácsony és Szilveszter – köthető szezonális termékek értékesítőinél, valamint az ünnepekhez kapcsolódó szolgáltatóknál vizsgálják a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgép használatát, az alkalmazottak bejelentését és a forgalmazott áruk eredetét. (A revizorok a hét valamennyi napján a megye egyéb településein is végezhetnek ellenőrzéseket.)

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2017. november 27-től kiemelten ellenőrzik a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepekhez köthető vendéglátókat és szezonális termékeket árusítókat. A NAV szakemberei elsősorban a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az online pénztárgépek szabályos használatát vizsgálják. (A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.)

Somogy megye

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatóságának revizorai december hónapban fokozottan ellenőrzik a téli ünnepekhez kapcsolódó szezonális termékek értékesítőit:

  • fenyőfát árusítók;
  • édességeket, szaloncukrokat értékesítők;
  • halárusítók;
  • téli sporttevékenység szolgáltatók;
  • vendéglátóhelyek.

Az ellenőrzések alatt elsőbbséget élveznek a forgalmas rendezvények, adventi vásárok, kitelepülések, piacok, bevásárló központok, ajándékboltok. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek helyes használatát vizsgálják. (A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.)

Tolna megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2017. december 8. és 31. között kiemelten ellenőrzik a megye karácsonyi vásárain, piacain, valamint boltokban a szezonális termékeket árusítókat pl. halüzletek és szolgáltatást nyújtókat pl. korcsolyabérlés. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az árukészlet eredetét, a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálják, valamint forgalomszámlálásra is sor kerülhet. Elsősorban azokban az üzletekben kerülhet sor ellenőrzésre, ahol az online pénztárgépek által küldött adatok alapján az átlaghoz képest alacsony a bevétel és a nyugtaszám. (A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.)

Vas megye

A Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2017. december 1-től folyamatosan végeznek helyszíni ellenőrzéseket az ádventi vásárokon, alkalmi kitelepüléseken. A karácsonyi ünnephez kapcsolódóan a kereskedelmi szektort érintő ellenőrzések kerülnek lefolytatásra. A revizorok elsősorban a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek használatát vizsgálják.

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2017. december 11. és 24. között fokozottan ellenőrzik az adventi vásárokon, piacokon, alkalmi kitelepüléseken a téli ünnepekhez kapcsolódó termékek értékesítőit. A revizorok elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, valamint az alkalmazottak bejelentését ellenőrzik.

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2017. december 11. és 24. között fokozottan ellenőrzik a téli ünnepekhez köthető szezonális termékeket árusítókat az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon, üzletekben, ajándékboltokban. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését és az online pénztárgépek használatát ellenőrzik.

ADÓtraffipax

A NAV folyamatosan frissülő listája itt érhető el.