Vélhetően néhány napot kell még várniuk a nehéz anyagi helyzetbe jutott, svájci frank-alapú hitellel rendelkező banki ügyfeleknek arra, hogy kikerüljenek az adósságcsapdából.

Már csak egy formális intézkedés hiányzik ahhoz, hogy hatályba léphessen a törvénytervezet, amely a hitelek lejre való, eredeti árfolyamon történő átváltására kötelezi a pénzintézeteket az ügyfél kérésére – írja a kronika.ro.

Az ügyben döntéshozó kamara, a képviselőház plénuma ugyan kedden nem szavazott a törvénytervezetről, viszont a cikkelyeket külön-külön elfogadták.

Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Krónikának megerősítette: nem volt meg a szükséges kvórum, ugyanis a nemzeti liberális (PNL) honatyák nem jelentek meg az ülésen. A politikus rámutatott: a tervek szerint az alsóház jövő kedden tartja a végszavazást. Hozzátette: a tervezet szövege a továbbiakban már nem módosulhat.

A svájci frank-alapú hitelek lejre való átváltását a kliens kérésére kötelezővé tevő tervezet talán legfontosabb előírása, hogy az átváltást a kölcsön felvételekor, azaz a hitelszerződés megkötésekor érvényben lévő árfolyamon kell végrehajtani. Az eljárást kizárólag magánszemélyek vehetik igénybe.

A tervezetet hétfőn az alsóház szakbizottságai tárgyalták, ennek nyomán a dokumentumba bekerült egy módosítás, amely szerint az átváltást csak azok igényelhették volna, akik eladósodottsági szintje meghaladja az 50 százalékot, azaz havi törlesztőrészletük nagyobb, mint nettó fizetésük fele.

A képviselőház azonban végül kedden eltörölte ezt a kitétet – éppen az azt korábban támogató szociáldemokrata (PSD) honatyák kérésére. A kizáró jellegű kritériumot hétfőn Viorel Ştefan PSD-s képviselő javasolta, és noha az előírást az RMDSZ-es és a nemzeti liberális (PNL) képviselők is ellenezték, a cikkely mégis átment a jogi és a pénzügyi-költségvetési bizottságon.

Az ülésen jelen volt mintegy húsz frankhiteles ügyfél, akik hevesen ellenezték a PSD-s honatya javaslatát, akit a vita végén személyesen is megróttak.

Noha az 50 százalékos eladósodottságra vonatkozó előírást végül eltörölték, érvényben maradt egy másik, szintén Viorel Ştefan által kezdeményezett módosítás, miszerint a devizakölcsön lejre való átváltását csak azok az ügyfelek kérhetik, akik 250 ezer svájci franknál kisebb értékű hitelt vettek fel.

Máté András Levente keddi közleményében úgy fogalmazott: azt szeretnék, hogy a svájci frankban felvett hiteleket számolják át arra az árfolyamra, amely a szerződés megkötésének napján volt érvényes, az RMDSZ pedig azért is harcol, hogy ne csak azon személyekre legyen érvényes ez az előírás, akik átlépték az 50 százalékos jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutatót, hanem mindenkire.