Véget ért a válság a hazai tejpiacon. Az optimista hangulathoz a folyamatosan növekvő kereslet és az importáruk csökkenő aránya is hozzájárul.

A válságos időszak után ismét felívelő pályára került a magyarországi tejtermelés. Az ágazat fejlődéséhez nagymértékben hozzájárultak az elmúlt időszak kormányzati intézkedései és a meredeken emelkedő piaci árak is – írja a Magyar Idők.

Míg a múlt évben olyan alacsony szintre kerültek a felvásárlási árak a hazai piacon, hogy a legtöbb hazai termelő kénytelen volt veszteséget elkönyvelni minden eladott liter tej után, mára sikerült elérni, hogy a felvásárlási árak nemcsak a gazdák költségeit fedezik, hanem a jövőbeli fejlesztésekre is megfelelő forrást nyújtanak.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet statisztikája alapján a nyers tej országos termelői átlagára áprilisban meghaladta a 92 forintot, ami 31 százalékos drágulást jelent az egy évvel korábbi szinthez képest. A mélypontot akkor érte el az ágazat, amikor egy liter tejért alig fizettek hatvan forintnál többet a feldolgozók. A nyers tej kiviteli ára 89,45 forint volt áprilisban, ezzel az exportár hosszú idő után először maradt a belföldi értékesítési érték alatt.

A hazai tejtermelés 2013 és 2016 között 10 százalékkal nőtt, a feldolgozók pedig 13 százalékkal több tejet vásároltak fel ebben az időszakban a gazdáktól. Az utóbbi hat évben a tejtermékfogyasztás is nőtt, az 1,5 százalékos zsírtartalmú, magyarországi előállítású, ultrahőkezelt tej forgalma 2011 és 2016 között a hatszorosára emelkedett.