2017. december 13. szerda, 10:14
állás, álláshely, sommelier, bor, borászat, bortermelés, borkereskedelem
A somlói Kreinbacher Birtok, a Heinemann Testvérek Kft., az encsi Anyukám mondta étterem, Bányai Gábor Botond borszakíró, valamint Földesi Gyula oktató nyerte el a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) idei Par Excellence díjait.

A Masosz immár negyedik alkalommal ítélte oda Par Excellence díját, amelyben olyan hazai szakemberek részesülhetnek, akik magas színvonalú tevékenységükkel eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra, különösen a bor- és italfogyasztás színvonalának emeléséhez, a vendéglátó munka megbecsültségének növeléséhez, valamint a vonatkozó szakmai ismeretek széleskörű terjesztéséhez.

A jelöltekre a Masosz tagjai szavazhattak, majd az így összeálló lista alapján az elnökségi tagok hozták meg az egyhangú döntést, annak figyelembe vételével, hogy a maguk területén kiválóan teljesítő vállalkozások és szakemberek munkássága mennyire segíti a szervezet alapszabályában megfogalmazott általános célkitűzések megvalósulását. 

Termelő kategóriában a díjazott a Kreinbacher Birtok, amely a Nagy-Somlói Borvidéken alakult 2002-ben. Jelenleg 43 hektáron gazdálkodik organikusan, és további 25 hektárról vásárol fel szőlőt. Hagyományos hazai fajtákból készített borai jól tükrözik a termőterület sajátosságait, pezsgői hamar népszerűvé váltak a fogyasztók körében. Sikereinek köszönhetően a borvidékre is egyre nagyobb figyelem irányul - írták a közleményben.

Kereskedő kategóriában a Heinemann Testvérek Kft. nyerte el a díjat. A cég 1992-ben alakult, és azóta számos nagy presztízsű külföldi italmárkát forgalmaz a magyar piacon. Folyamatosan bővíti termékválasztékát, amely arra is jól szolgál, hogy  kóstolásuk révén a szakemberek ismeretei tovább gazdagodjanak. Célja, hogy a folyamatosan fejlődő gasztronómia számára minél szélesebb választékot kínáljon - emlékeztet a szövetség.

Vendéglátó kategóriában az encsi Anyukám mondta étterem, illetve az alapító testvérpár, Dudás Szabolcs és Szilárd részesült az elismerésben. Hírnevük az utóbbi évtizedben folyamatosan nőtt, ma már a legjobb vidéki éttermek sorába tartoznak. Nemrég nyitott miskolci pizzázójuk is hamar népszerűvé vált. Számukra kézenfekvő, hogy előtérbe helyezzék a Zemplén és a Tokaji borvidék adta területi sajátosságokat. Az utóbbi években sok energiát fektettek abba, hogy bor- és italkínálatukat is az ételek színvonalára emeljék - áll a méltatásban.  

Szakíró kategóriában Bányai Gábor Botond, a Borigo magazin főszerkesztője lett a díjazott. Kéthavi lapja tizennégy éve látja el hírekkel és igényesen megírt szakcikkekkel a borbarátokat, a napokban már a 80. szám jelent meg. Szerzői között tudhat számos elismert borászati és gasztronómiai szakírót. Kiemelten törekedtek arra, hogy olyan konzekvens borminősítési műhellyé váljanak, amely nemzetközi koordináta rendszerben is értelmezhető. 

Oktató kategóriában Földesi Gyula, a budafoki Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója a nyertes. Intézménye a magyarországi középfokú szakemberképzés fellegvára, melynek erőssége a gyakorlatorientált, a termelés különböző formáit bemutató, biztosító tanulmányi lehetőség. Ennek helyszínei a tangazdaság és a kerület pincészetei. Különböző felnőttképzéseik iránt is élénk az érdeklődés - áll a Masosz közleményében. (MTI)

Az Álláshely rovat támogatója: Delego Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja