2019. február 6. szerda, 11:37
A Világgazdaság beszámolója szerint tavaly mennyiségben 4 értékben 11 százalékkal nőtt a sör magyarországi kiskereskedelmi értékesítése, és meghaladta a 150 milliárd forintot.

A gazdasági napilap a Nielsentől kapta az adatokat, amelyekből az is kiderült, hogy ezzel a sörhöz kapcsolódik a második legmagasabb bevétel a piackutató cég által vizsgált 90 kategória közül. Ennél értékben ugyanis csak a feldolgozott hús volt képes nagyobb forgalmat generálni. Mint írják, tavaly a bolti eladások 90 százalékát a hagyományos sörök szolgáltatták, az ízesített típusok aránya 7 százalék volt, a fennmaradó 3 százalékon pedig a búza-, a barna-, a félbarna és a kukoricasörök osztozhattak.

A teljes értékbeli forgalom 93 százalékát tették ki az alkoholos sörök, ami éves alapon 1 százalékpontos csökkenés, tehát elmondható, hogy az alkoholmentes sörök értékesítése tovább erősödött. A Nielsen adataiból továbbá még az is kiderült, hogy a 4 százalékos volumennövekedésre jutó 11 százalékos értékbeli bővülés mögött nem az áremelkedés állt, hanem sokkal inkább a minőségi sörök térnyerése.

A Magyar Sörgyártók Szövetségének éves adatai egyelőre még nem ismertek, de Kántor Sándor igazgató a Világgazdaságnak elmondta, hogy a kiskereskedelmi adatok hűen tükrözik a fogyasztói trendeket.

Továbbá emlékeztetett, hogy 2017-ben 6,2 millió hektoliter sör fogyott Magyarországon, a tavalyi forgalom szintén ekörül alakulhatott, akár még néhány százalékkal túl is szárnyalhatta ezt a szintet. Végól hozzátette, hogy a 120 millió korsó feletti éves hazai mennyiség túlnyomó része továbbra is magyarországi sörgyárakban és sörfőzdékben készül.

(NT)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja