Az amerikai Boeing repülőgépgyártó frissített előrejelzése szerint 2037-ig minden eddiginél több, 790 ezer új pilótára lesz szüksége a légiközlekedési iparágnak a business jetek és polgári helikopterek pilótáit is beszámítva.

A Boeing közleménye szerint ez a szám duplája a most szolgálatban lévő pilótáknak. Emellett a gyártó számításai szerint 622 ezer műszaki szakemberre, illetve 858 ezer új légiutas-kísérőre is szüksége lesz az iparágnak. Karbantartóból tavaly még az ideinél nagyobb, 648 ezres igényt mértek, a csökkenés oka, hogy az újabb repülőgépeknek nagyobb a karbantartási ciklusuk, tehát több időt tölthetnek a levegőben nagyobb ellenőrzés nélkül.

Légiutas-kísérőből viszont az egy évvel ezelőtti 839 ezerhez képest többre látnak igényt, mert az új gépek sűrűbben székezettek, és a jogszabályi változások is több légiutas-kísérő alkalmazását vonják maguk után. Mindhárom kategória közös jellemzője, hogy a legtöbb új szakemberre Ázsia-Óceániában, Észak-Amerikában, illetve Európában van igény.

Keith Cooper, a Boeing képzésért felelős alelnöke a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes légitársaságok már most pilótahiánnyal küzdenek, ezért hatékonyabbá kell tenni a képzést, a kadétiskolákat rendszerbe kell foglalni és a kormányoknak is támogatnia kell a képzéseket. (MTI)