A fogyasztói szokások változásával tíz év alatt kétszeresére nőtt azoknak a száma a kiskereskedelemben Nagy-Britanniában, akik főként éjszaka dolgoznak.

A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint csaknem 70 ezren dolgoznak a szektorban rendszerint éjjel. Azok aránya pedig, akik kizárólag éjszakai beosztásban vannak, 3 százalék. A váltakozó műszakban dolgozóké 2017-re 27 százalékra emelkedett a 2007-ben mért 18 százalékhoz képest. 

A BBC által megszólaltatott szakértők szerint a vásárlási szokások jelentős mértékű változása vezetett az éjszakai munka gyakoribbá válásához: egyre többen vásárolnak az interneten, és a vevők elvárják a 24 órán belüli vagy annál is gyorsabb házhozszállítást. Emiatt pedig egyre több kiskereskedő vezetett be az éjszakába nyúló vagy azt teljesen lefedő beosztásokat.

A brit statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint júniusban a vásárlások 17,4 százaléka, míg tíz évvel ezelőtt csak 2,7 százaléka volt internetes. Az élelmiszerüzletek esetében lassan, de egyenletesen nőtt az online vásárlás mértéke, amely manapság már 6,6 milliárd font értékű és a piac 6 százalékát teszi ki. 

Az elmúlt tíz évben sok, 24 órán át nyitva tartó szupermarket nyílt, a trend azonban változóban van. A Tesco például a közelmúltban csökkentette az éjjel-nappal nyitva tartó üzletei számát, és próbálja az éjszakai órák helyett késő este és kora reggel elvégezni az árufeltöltést. A statisztikák szerint 2007 óta 77 százalékkal nőtt a főként vagy állandóan éjszaka dolgozó nők száma, de összességében többségben vannak az éjszaka dolgozó férfiak. 

A BBC által megszólaltatott egészségügyi szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy az éjszakai munka növeli a cukorbetegség, a túlsúly és a rákbetegség egyes fajtáinak kockázatát és felborítja a szervezet belső óráját. Az éjszaka dolgozóknak azt javasolták, hogy ha lehetőségük nyílik rá, szundítsanak fél órát a műszakjukban. (MTI)