Elkezdődött a Palatinus strand felújítása, a fürdő a nettó 2,199 milliárd forintos rekonstrukció befejezése után 2017 második negyedévétől egész évben nyitva lesz.

A novemberben elkezdődött projekt elsődleges célja a főépület átfogó felújítása és funkcióbővítése. A Budapest Gyógyfürdői Zrt. tervei között szerepel egy alagsori wellnesz és fitnesz részleg kialakítása, a szükséges kiszolgálóterek – öltöző, mosdó és személyzeti területek – kiépítésével.

Akadálymentessé alakítják az egész épületet, a strandszezon idején használatos öltözőterületek szintén megújulnak, az itt található műemlékileg védett kabinokat restaurálják, a vizesblokkok átfogó felújításon esnek át – közölte szerdán a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel. Az épület homlokzatát az eredeti Janáky-féle tervek szerint újítják fel, betartva a műemlékvédelmi hatóság előírásait.

Az erősen leromlott állapotú vendéglátó egység – a volt Imi büfé – egyes részeit már le kellett zárni a vendégforgalom elől. A beruházás során megújul mind az épület, mind közvetlen környezete. A tetőszinten található területet a nyári táborok résztvevőinek alakítják ki, így rossz idő esetén is tudnak programokat biztosítani a gyerekeknek. A termálmedence fölé tetőt terveznek.

A Palatinus a 2016-os nyári szezonban változatlanul nyitva tart.