„Na, milyen évet zártál? – Hát, jobbat, mint tavaly! – És azt meg hogy csináltad?” – A blokkk.com évértékelője.

 – Van itt gógyi, haver! Te, ha ebédelni mész, mit írsz ki? Hát azt, hogy ebédszünet. Akkor persze mindenki továbbsétál a boltod előtt, látják, hogy még eladóra sincs pénzed, nemhogy jófajta árura. Én viszont napjában többször is lehúzom a redőnyt, és kiírom, hogy áruátvétel. Ilyenkor mindenki azt lesi, mikor húzom vissza fel, hogy lecsapjanak a friss árura. Nekem ez nagyon bejött, mindenki azt hiszi, hogy veszettül pörög a bolt, csupa jó dolgot árulok, és fogy rendesen, hát, közben csak átpakolgatom a szajrét egy kicsit arrébb a polcon, hogy ne ugyanazt lássák a vevők, amikor beesnek, oszt jónapot – Nem rossz, nem rossz…

– De ha már így összefutottunk, figyu, ha még egyszer zaklatod a Bözsit, hogy menjen hozzád kétezerrel többért dolgozni, elvágom a villanyvezetéked és írhatsz a sötétben gyertyafény mellett kézzel nyugtát! – Megtennéd? Kösz… – De azért most már elárulhatod, hogy bevált-e nálad a Julcsi a pénztárban? Csak azért kérdezem, mert nálam takarítóként sohasem tudta összeszámolni, mit jelent napjában háromszor felmosni a követ. – A Julcsi? Bár hagytam volna nálad padlót mosni! Ne hidd, hogy nem ismeri a számokat, helyén van az esze, rendesen. Nekem mindig fillérre pontosan megmondja, ki mennyivel keres többet máshol, már harmadszor kellett emelnem neki, mióta itt van. A tescos sztrájk alatt még jutalmat is kért, hát most add össze, mit segített a szakszervezet a kisboltosnak.

– Te, hallottad azt az adótraffipaxot? Nem láttam még kitéve sehol, nem is értem az egészet. A waze sem mutatja, hol van dugó az adóellenőrökből, pedig a múltkor is volt valamilyen nagy rajtaütés egy áruháznál, iszonyú sok ellenőrrel. Vagy csak bemérik, milyen gyorsan adok nyugtát? – Te ma bekattantál? Az nem olyan, mint az autópályán, nem műszer, hanem az adóhivatal megírja előre, hogy hol fognak ellenőrizni. A sebességmérő radaroknál is megnézheted előre, hogy hol fognak mérni. Hát innen a név. – Nekem még nem írtak, hála a jó istenkének! – Ennyire puhaagyú nem lehetsz! Nem egyenként írnak levelet, bár van olyan is, hanem a honlapjukra írják ki, hogy hova, milyen városokba mennek ellenőrizni legközelebb. Figyelni kell! – Hát én figyelek nagyon, pontosan ki is számolom, hogy mennyi nyugtát kell adnom, hogy meglegyen a bolt. – Micsoda?! Hát ott az online kassza, figyelik ám, mit csinálsz! – Ja, de nem térfigyelő kamerával, arról még nem hallottam.

– Na, te nagyokos, arról hallottál–e, hogy nemsokára jön az online számlázás? – Milyen online már megint?  – Hát bizony, a számláidat is be kell küldened rögtön az adóhivatalhoz, mint a nyugtát. – De hányféle drótot akarnak ezek a nyakamba akasztani? De tudod mit? Ha nálad is lesz drót, nem bánom, mesélt nekem ám a Karesz, amikor átjött hozzám tőled dolgozni. – A Karesz? Hát annak ne higgyél. Olyan a feje belül, mint nálad a kassza hónap végén: üres. Hiába magyaráztam neki, hogy a vásárlónak visszajáró apró az több nem lehet, csak kevesebb, mint ami jár vissza, hát nem fordítva csinálta! – Persze, mert nem engedted szabadságra. – De hát hogy akar valaki szabadságra menni, ha be sincs jelentve?

– Na jó, ezt hagyjuk. Te, mikortól kell a Tescóéknak felvenni egy csomó embert, hogy meglegyen a létszámuk? Tudod, hogy? Hát négyzetméterre számolva. – Figyelhetnél jobban. Azt fundálták ki, hogy nem négyzetméterre, hanem a bevételből kiszámolva legyen egy kötelező létszám, de végül nem lett belőle semmi. – Kár, mert elküldtem volna a Kareszt hozzájuk dolgozni, neki ugyanis mindent kétszer kell elmagyarázni és háromszor megcsináltatni vele, mire úgy–ahogy jó lesz. Egy kicsit lelassultak volna… Na de figyelj, hát nem tudnak ezek semmit sem jól megcsinálni, hogy a multiknak rosszabb legyen?!

– Ki tudja, mit tesznek ezek a végén a levesbe? De hát látod, a brüsszeli bürokraták mindig bekavarnak, állandóan ellenünk dolgoznak. Pedig megnyomták nálunk a gombot rendesen, de azt az élelmiszeres díjat is vissza kellett csinálni a végén. – De legalább az ingyenes reklámújságjukat betilthatták volna! Nálam minden vásárló azt mutogatja, hogy milyen drága vagyok! – Meg is érdemled. Én viszont alaposan végigböngészem a reklámújságokat és amit a közelben leakciózik a multi, azt akkor nem tartom. Kidobott pénz. Viszont ők minden héten másnak húzzák le az árát, én viszont az akció előtti és utáni árakat is felírom magamnak. És azt mutogatom a vásárlóknak, ha nagyon lobogtatják a reklámújságot. És volt már olyan, hogy nagyot néztek, pajtás!

 – Te, és a házhoz szállítást sem adóztatták meg a végén! Pedig előttem egyre többet rostokolnak ilyen járgányok, a vevőm meg nem jön be hozzám. – Hát csinálj te is webáruházat! – Miért, neked már van? – Hogy lenne már! Ahhoz is kell ember. Én már annak is örülök, ha a nagyit be tudom csalogatni néha a pénztárba, besegíteni.

– Na jó, de volt itt parkolóadó, kötelező csemegepult, aminek ugye a diszkontok örültek volna nagyon, meg a gyűjtőcsomagolás megtiltása, meg miegymás, szóval lehetett volna valamit keresni azért. – Hát, tudod nekem az a gyanúm, hogy megint a nők. – Micsoda? – Hát emlékezz vissza, a vasárnapi boltzár eltörlését is rájuk kenték, hogy nekik nem tetszett. Bár szerintem a férfiaknak sem tetszett, mert ha nyugtalankodott az asszony otthon, el lehetett küldeni shoppingolni. – Persze, de rögtön pénz kér, én inkább a konyhába küldöm mosogatni. – Na, azt megnézném! De például most próbáld meg elmagyarázni egy háziasszonynak, hogy nem kap többet ingyen reklámújságot. Vagy várnia kell, amíg a tejfölt egyenként felpakolják a polcra, mert a gyűjtőcsomagolásban tilos lenne a vásárló szeme elé tenni a portékát. – Hát nekem erről más a véleményem. Ha én csak egyenként tudom a joghurtot kirakni a polcra, akkor más is rakja ki egyenként! Meg különben is, nálam már olyan kevés fogy mindenből, hogy a Lajossal közösen vásárolunk a Metróban, egy kartonnal, utána elosztjuk, amit vettünk. Egy gyűjtőcsomagolásból.

– Ja, még valami! De hogy fogok tudni még több minimálbért adni 2018-ban? Ha mindenki az ebédszünet, meg a rögtön jövök tábla helyett az áruátvételt rakná ki, te sem mennél semmire! – Hmmm… Hát mondok neked valamit. Az én boltom önkiszolgáló. Ki van írva. Van ám gyönyörű kis csemegepultom, mert a kisboltnak az a lelke, ott tudod megfogni a vásárlódat. Na de nem mindegy, ki áll oda. – De nem ám! Én a Jóska gyereket állítom be, de nem tudja vékonyan szeletelni a parizert, a vásárló meg szidja, mint a bokrot. Mert nem mindegy, hány szelet kenyérre teszi, ám. – Most ezt hagyjuk. Mert ugye, ha iskolázott eladó, akkor a nagyobb minimálbér dukál neki, az meg nem mindegy, hogy 138 ezer forintot, vagy 180 ezer forintot kell fizetned. – Hát ez az, de nekem a 138 ezer is sok. – Hát gógyi, öcskös, gógyi… alapítunk egy nyugdíjas szövetkezetet, hét ember kell hozzá. Ketten már megvolnánk, a többi sem gond. És semmi járulékot, meg más nyavalyát nem kell fizetnünk, mint a személyi jövedelemadót. Vedd elő a zsebszámolódat! – Mondasz valamit, itt nyugdíjason kívül más úgysem hajlandó boltban dolgozni. – Meg diák is jöhet ám, azután ott vannak a segítő családtagok… – Ja, rendes embert úgysem tudunk megfizetni.

– Na, megyek, mindjárt nyitnom kell, és még fel kell mosnom a követ. És ma délelőtt én ülök a pénztárban. Borzalmas az a sok apró, de hát minden fillért meg kell becsülni. – Te a pénztárban? Szép kis világ, mondhatom. – Na megyek én is, elromlott a szeletelőgépem, a Pista meg nem volt hajlandó megjavítani, úgy hogy szeletelhetek késsel. De ma úgyis csak virslit visz mindenki. – Na, azért vigyázz, de nehogy megint megvágd az ujjad! Bekötött kézzel nehéz lesz majd a pénztárban a pénzt számolgatni, ha neked kell beülnöd!

Blokkk.com