A kormány nem azért emelt alkotmányossági kifogást a svájci frank-alapú hitelek lejre való átváltását szabályozó törvény ellen, mert ellenezné azt, hanem azért, hogy tisztázzanak néhány részletet – nyilatkozta kedden Dacian Cioloş román kormányfő.

A kabinet kedvezően véleményezte a jogszabályt, de javaslatot tett néhány módosításra, amelyeket azonban figyelmen kívül hagyott a parlament a törvény tárgyalásakor – írja az Agerpres hírügynökség magyar nyelvű szolgáltatásában.

A román kormányfő szerint a jogszabály néhány előírása tisztázásra szorul, és ezek alkotmányosságát most kell megvizsgálni, nem a jogszabály életbe lépését követően, akkor ugyanis sokkal több kellemetlenségük adódhatna ebből az érintetteknek, mint jelenleg. 

„Ígéretet teszek arra, hogy amint az Alkotmánybíróság dönt az ügyben, a kormány minden szükséges intézkedést meghoz a törvény hibás részeinek korrigálása érdekében, hogy ez a jogszabály tényleg a rászorulók megsegítését szolgálja, és ne a hitelspekulációkkal foglalkozók érdekeit. A pár ezer frankhiteles közül 200-an több mint 250 ezer svájci frank összegű hitelt vettek fel, néhányan árfolyam-spekulációs céllal. Nem szeretném, hogy miattuk problémáik adódjanak mindazoknak, akik tényleg gondban vannak. Ezért emeltünk alkotmányossági kifogást a törvény ellen” – nyilatkozta a miniszterelnök.