2017. április 20. csütörtök, 17:32
Rába, katonai költés, katonaság, hadsereg, BÉT, közlekedés, járműgyártás
Hegesztett járműszerkezetek sorozatgyártására kapott megbízást a Rába Járműipari Holding a katonai járműveket gyártó Rheinmetall MAN Military Vehicles (RMMV) bécsi leányvállalatától.

Az idei évre szóló megrendelés értéke több mint 2,5 millió euró (mintegy 783 millió forint), a 2020-ig tartó szerződés értelmében pedig négy év alatt a megrendelések összege elérheti a tízmillió eurót (3,13 milliárd forint). Az RMMV a termékfejlesztések során is számít a Rábára. A Rába Jármű Kft. a mostani szerződéssel növeli piaci részesedését az európai fémszerkezeti piacon - közölte a győri székhelyű társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. 

A Rába Járműipari Holding három üzletágát a Rába Futómű Kft., a Rába Jármű Kft. és a Rába Járműalkatrész Kft. képviseli. A Rába-csoport fő exportpiacai az Amerikai Egyesült Államok, a FÁK és az Európai Unió országai. A Rába csoportszinten tavaly 42,6 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, amely 7,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, konszolidált  adózott eredménye 1,38 milliárd forint volt az előző évi 1,95 milliárd forint után. 

A katonai járműveket gyártó RMMV-t a Rheinmetall AG és a MAN Nutzfahrzeuge vállalatok alapítottak. A társaság portfóliójával lefedi a nemzetközi fegyveres erők teljes páncélozott és nem páncélozott közlekedési eszközpalettáját, parancsnoki és különleges rendeltetésű járműveit. A vállalatban a Rheinmetall 51százalékban, míg a MAN 49 százalékban érdekelt. (MTI)

Képünk illusztráció

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja