2017. március 21. kedd, 14:23
versenytörvény, verseny, versenyfelügyelet, versenyjog, GVH, fűtés
A minimumárak meghatározásával, rögzítésével igyekezett befolyásolni a kazántöltő egységek piacát két vállalkozás. A cégekre összesen 1,2 millió forint bírságot szabott a GVH.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint Óceán-L Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a Hüperion Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. versenykorlátozó megállapodást kötött a Laddomat kazántöltő egységek internetes viszonteladói árai minimális szintjének rögzítésére a 2014 júliusa és 2015 áprilisa közötti időszakban. A GVH a jogsértésért mintegy 1,2 millió forint bírságot szabott ki a két vállalkozásra – derül ki a versenyhivatal közleményéből.

A GVH vizsgálata feltárta, hogy az Óceán-L, mint a termékek importőre az általa javasolt internetes viszonteladói minimálár alkalmazására hívta fel kereskedelmi partnereit e-mailben. Utóbbiak közül a Hüperion fogadta el a felhívást, majd igazította árait a javasolt minimumhoz. A GVH a kiszabott bírság alapösszegének megállapításakor a két vállalkozás azon árbevételeit vette figyelembe, amelyek az eljárásban érintett három (21-60-as, 11-30-as és 21-100-as) Laddomat kazántöltő eladásából származtak 2014 júliusa és 2015 áprilisa között.

A hatóság a bírság nagyságának meghatározásánál – többek között – súlyosító körülményként értékelte, hogy a vertikális megállapodásokon belül súlyos jogsértésnek minősül a viszonteladási ár rögzítése, illetve azt, hogy a két vállalkozás a megállapodást végre is hajtotta. Enyhítő körülményként vette figyelembe ugyanakkor, hogy mindkét szereplő alacsony részesedéssel rendelkezik az érintett piacon, valamint hogy a jogsértéssel elért előny nem számszerűsíthető.

Az eljárás alatt sikeres egyezségi tárgyalás zajlott le a Hüperionnal, így esetében a GVH 25 százalékkal csökkentette a bírságot. A hivatal ugyanis úgynevezett egyezségi eljárásban – a korábbi 10 százalék helyett – immár 30 százalékos bírságcsökkentéssel jutalmazhatja azt a vállalkozást, amely elismeri jogsértését, és lemond bizonyos eljárási jogairól.

A GVH az eljárást megszüntette a magyar versenytörvény szerinti vizsgálat vonatkozásában, mert nem voltak meghatározhatóak a pontos piaci részesedések, ezért nem állapítható meg és nem is zárható ki a megállapodás csekély jelentősége. Továbbá a közösségi jog alapján az Atmos Energia Kft.-vel, a H+H Com. Kft.-vel, a K4K-KER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel, a Szol-Therm Épületgépészeti Kft.-vel, valamint a Naturtherm Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben figyelemmel arra, hogy nem válaszoltak vagy nyíltan visszautasították az Óceán-L Kft. felhívását, és más módon sem volt bizonyítható, hogy internetes áraik kialakításában szerepet játszott volna az Óceán-L felhívása internetes viszonteladói minimálár alkalmazására.

A Versenyjog rovat támogatója: Gazdasági Versenyhivatal

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja