A kádár szakma a 24. órában van, sürgős állami megoldást kellene találni az utánpótlás képzésére – mondja a KamaraOnline-nak adott interjúban Kalina Gábor. A tállyai Kalina Kádárműhely társtulajdonosa büszke rá, hogy egyre több országba exportálnak, tölgyfa hordóikkal már az amerikai piacon is ott vannak.
– Igazi családi vállalkozás a Kalina Kádárműhely. A harmadik generáció tagjainak mennyivel több és eltérőbb a munkája az 1959-es induláshoz képest?
– Az induláskor egy hordó elkészítése 90 százalékban kézi munka volt, gépek segítsége nélkül, míg napjainkban ez átfordult az ellenkezőjére. Mára már csak megközelítőleg 10 százaléknyi a kézi munka, a technológia nagy segítségünkre van.
– Hányan dolgoznak, hány hordó készül évente?
– A műhelyben jelenleg 8 fős a csapat. Közvetlenül a hordógyártással heten foglalkozunk, míg az adminisztrációs feladatokat a tulajdonostársam, a feleségem látja el. Az, hogy hány hordó készül egy évben, mindig a terméstől függ. Szerencsénkre a világ egyre nyitottabb, így egyre több helyre jutunk el a hordóinkkal. Megközelítőleg 800-1200 hordót készítünk el évente. Most már mondhatjuk, hogy folyamatos a hordógyártás. Régebben ugyanis a szezon csak a szüretre szorítkozott.
– Melyik hordóból készül a legtöbb?
– A világon a legelterjedtebb a 225 literes Bordeaux-típusú hordó, így hozzánk is ez a trend gyűrűzött be. Azt gondoltam fiatalként, hogy ilyen formátumú hordót biztosan soha nem fogok készíteni, hiszen a Magyar fajta a tökéletes: ez a Szerednyei 220 Literes. Tokaj-Hegyalján ez a hordó! De a nagyobb borászatok áttértek a francia szokásokra, még Hegyalján is. Az ilyen típusú hordó készítéséhez gépesítenek a kádárok és a borászok is.
– A hazai piac a termelés hány százalékát teszi ki?
– 10-15 százalékot.
– Mely országokba exportálnak?
– Ausztriába, Németországba, Csehországba, Szlovákiába, Spanyolországba, Mexikóba, Kanadába és az Egyesült Államokba is.
– Hogyan építették ki az amerikai bizniszt?
– Ebben a piacban nagyon sok munkánk van. Jelenleg kereskedő váltásban vagyunk. Magyarországról ilyen piacot építeni nyilván nagyon nem könnyű a megfelelő szakemberek és kapcsolatok nélkül. Hála a Teremtőnek és a versenytársaknak az amerikai piacon a magyar tölgy reputációja folyamatosan növekszik, amiből mi is élvezzük az előnyöket.
– Milyen plusszal tűnnek ki a kádárműhelyek közül?
– A környezettudatos gazdálkodás, valamint a hordótüzelés mindenhol mindenkinek a saját titkos receptje. De ezen is mindig fejlesztgetünk, keressük az új innovációkat, amelyeket a gyakorlatba is át lehet ültetni. Természetesen mi is hordót készítünk, de mégis úgy érezzük, hogy a mi hordóinkban benne lakik a lélek.
– Hogyan lehet új vevőket szerezni?
– Az elégedett vevő a legjobb reklám. Új vevőket a minőségbe vetett hittel lehet szerezni. Mind a nyomtatott sajtót, mind az online marketinges fogásokat alkalmazzuk. Ott vagyunk a nemzetközi vásárokon, kiállításokon: a személyes megjelenés nagyon fontos. Emellett közvetlen kapcsolatban vagyunk a borászokkal.
– Milyen uniós vagy más pályázati forrásokat nyertek?
– Mindig új gépekre vágytunk, amelyek nemcsak megkönnyítik a munkánkat, hanem a termelékenységet is növelik. Van lezárt pályázatunk, a forrásból két gépet tudtunk megvásárolni, s most is benne vagyunk egy megvalósításban: itt szintén két új gépünk van készülőben. Jelenleg elbírálás alatt van egy másik pályázat, amelyen ugyancsak két gép beszerzése a tét. Ezek mind GINOP-os pályázatok.
– Milyen fejlesztéseket terveznek idén és a következő években?
– Vásároltunk három éve egy klassz telephelyet a szomszédos településen, Mádon. Ott nagyon sok tennivaló akad. A fejlesztések zömét elsősorban az ottani ipari telephelybe kell fektetnünk. És ahogy már említettem: a beadott pályázatok adnak további lendületet a fejlesztéseknek.
– Hogyan született a szlogenjük: „Nálunk a hordó bizalom kérdése”.
– A tölgyfa hordó erősen bizalmi termék. A borásznak az élete múlik egy hordón, hiszen a hordóba csak a legkiválóbb minőségű alapanyagok kerülnek. Ezeknek a bekerülési költsége már eleve magasabb, mert prémium kategóriás terméket akarunk a polcokon és a nemzetközi versenyeken látni. Mire a vesszőről a hordóba kerül a nedű, abban benne van az egész évi munka (metszés, kapálás, permetezés, zöldhajtás-válogatás, szüret, telepítés, technológia, a borász ideje, pénze. Ő ebből meg akar élni, sikereket és karriert akar, vagyis építkezni az eredményekből. A tét óriási, a mi vállunkon hatalmas a felelősség. Ezt csak a bizalom képes áthidalni. A megrendelőnek bíznia kell a termékben, bennünk, a hordóinkban. Ezért bizalom kérdése a hordó nálunk!
– Milyennek látja Tállya jövőjét?
– Reménytelennek.
– Mit tehet a településért a Tállyáért Egyesület?
– Visszaadja a reményt.
– Éppen az egyesület rendezte meg a múlt héten a kézműves fesztivált? Sikeres volt?
– Ez egy első körös fesztivál volt. Az első rendezvénynek mindig megvannak a tanulságai, hogy mit fogunk legközelebb másképp csinálni, mit javítunk, de úgy érzem, voltak érdeklődők. A szállások Tállyán megteltek, a borok és a kézműves termékek iránt volt kíváncsiskodó közönség.
– Van Önöknél lehetőség fiatalok, pályakezdők foglalkoztatására?
– Magyarországon jelenleg nincs kádár szakmunkásképzés, pedig nagy szükség lenne rá. Nekünk kell toborozni a fiatalokat, akikkel a digitális világban elég nehéz megismertetni egy ősi szakmát, de mindig akadnak értékes, érdeklődő, tanulni vágyó fiatalok.
– Sok vállalkozásnál gondot jelent a generációváltás kérdése. Önök hogyan állnak ezzel?
– 42 éves vagyok, így ez a kérdés engem még nem foglalkoztat. A jövő összetett, abban reménykedem, hogy mire a generációváltás problémájáig érek, olyan értékeket tudunk letenni az asztalra, aminek lesz méltó folytatása és folytatója.
– Lesz utánpótlás a kádár szakmában?
– Amíg a minőségi bor után van kereslet, addig igen. Azt, hogy ennek a szakmának a képzését ki fogja felvállalni, már egy másik kérdés. Azok a „szakik”, akiknek óriási tehetsége és mérhetetlen tapasztalatai voltak, már javarészt vagy megfáradt nyugdíjasok, vagy már nem élnek. Mi a tanműhely ötletével a Parlamentig eljutottunk, de érdemi döntés ebben a kérdésben nem született. Ez részben a mi dilettációnk. Maga a szakmai oktatás nagyon összetett, extra költséges és nyűglődős. Olyan gyerekeket kell megfogni egy kemény munkára, akik már a digitális generáció nemzedékének a tagjai. Ha most, a 24. órában állami szinten nem reagálnak erre a problémára, akkor sajnos a szakmánk nagy valószínűséggel ki fog halni.
Szerdahelyi Csaba
(Fotók: Kalina Kádárműhely)
