2017. június 1. csütörtök, 12:33
szülők világnapja, Eurostat
Tavaly az Európai Unió 220 háztartásának 65,6 százalékában volt eltartott gyerek – tájékoztatott az Eurostat a szülők világnapja (június 1.) alkalmából.
„Eltartott gyereknek” (a továbbiakban: gyerek) tekinti a statisztika a 15 éven alatti gyermekeket, valamint azokat a 15–24 éveseket, akik szociálisan és gazdaságilag a háztartás más tagjától – szülőtől, illetve felnőttől – függenek.

A gyermekes háztartások aránya Írországban a legnagyobb (41 százalék), majd Ciprus és Lengyelország (mindkettő 38 százalék), Málta, Portugália és Szlovákia (mindhárom 36 százalék) következik. Németországban és Finnországban ugyanez a ráta mindössze 22 százalék volt 2016-ban, Svédországban 25, Ausztriában 26, Görögországban 27 százalék.

A tagállamok túlnyomó részében az eltartott gyerekkel rendelkező háztartások között az egygyermekesek voltak legtöbben. A szabályt négy kivétel – Hollandia, Svédország, Írország és Dánia – erősítette, ezekben az országokban kétgyermekes háztartásból volt a legtöbb.

A három- vagy több gyerekes háztartások aránya Írországban volt a legnagyobb (27 százalék), majd Finnország (20 százalék), Belgium (19 százalék), Franciaország, Hollandia és az Egyesült Királyság (mindhárom 17 százalék) következett. A „nagycsaládok” aránya ugyanakkor nem érte el a 10 százalékot Bulgáriában (5 százalék), Portugáliában (6 százalék), Spanyolországban, Itáliában (mindkettő 8 százalék), valamint Csehországban és Litvániában (mindkettő 9 százalék).

Uniós szinten a gyereket eltartó háztartások 47 százalékában (31 millió háztartásban) egy, 40 százalékában (26 millió) kettő, 13 százalékában (8,5 millió) három vagy több gyermek élt 2016-ban.

A gyermeket eltartó háztartások közül „egyszülős” háztartások aránya Horvátországban volt a legalacsonyabb (5 százalék), majd Románia (7 százalék), Görögország és Szlovákia (8 százalék) következett. Dániában ugyanakkor ez az arány 30 százalék volt, Litvániában 28, Svédországban 25, az Egyesült Királyságban 21, Franciaországban és Lettországban pedig 20–20 százalék. Az uniós átlag 15 százalék volt 2016-ban.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja