2016. április 5. kedd, 12:00
Komárom, Révkomárom, Komáromi fesztivál, kultúra
Komárom és Révkomárom 25. alkalommal megrendezett közös fesztiválján magyar és szlovákiai előadók mellett alternatív együttesek is fellépnek, új darabot mutat be a Magyar Lovas Színház és a Magyarock Dalszínház.

Észak- és Dél-Komárom városvezetése 1992-ben hívta életre a Komáromi Napok rendezvényét. Molnár Attila és Stubendek László, a két város polgármestere sajtótájékoztatón mondta el, hogy negyed évszád alatt városaikban felnőtt egy olyan generáció, amelynek a Komáromi Napok a hagyományokhoz való ragaszkodást, egyben a folytonos megújulást is jelenti – írja a hirek.sk.

Az április 26-án kezdődő, május 1-ig tartó rendezvénysorozat programjai a komáromi Jókai ligetben és révkomáromi Klapka téren zajlanak. Komáromban fellép mások mellett az Edda Művek, Keresztes Ildikó, a P. Mobil és a Neoton.

A Kisszínpadon alternatív formációk játszanak, mint a Hősök, a Kelemen Kabátban, a Mystery Gang, a Firkin és a Children of Distance. A Borudvarban dzsessz, folk és népzene várja a közönséget. Az esemény kísérőrendezvénye a Monostori erődben zajló Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét.

Révkomáromban koncertet ad Charlie, a Csík Zenekar, valamint Petra Brönerová és együttese. A helyi formációk közül fellép Divided by Zero, a Spliff 447 és az Aylen's Fall, valamint a Szécsi Pál-, az Iron Maiden- és az Elán Forever emlékzenekar zenél.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja