Márciusban a fogyasztói árak átlagosan két százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt. Az első negyedévben összességében ugyancsak két százalékkal emelkedtek az árak éves összevetésben.

Az élelmiszerek ára tavaly márciushoz képest 4,1 százalékkal emelkedett, ezen belül a tojás 27, a vaj, vajkrém 14,2, a száraztészta 11,1, a tejtermékek 6,9, a tej 5,9, a kenyér 5,6 százalékkal drágult – közölte a KSH. A cukor viszont 18,1 százalékkal olcsóbb lett egy év alatt. A legnagyobb mértékben, átlagosan 6,8 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt.

A háztartási energia 1,4, ezen belül a tűzifa 13,3, a palackos gáz 5,4 százalékkal drágult, az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott. A szolgáltatások ára átlagosan 1,1, a ruházkodási cikkeké 0,3 százalékkal emelkedett.

Az egyéb cikkekért (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) 0,4, ezen belül a járműüzemanyagokért két, a tartós fogyasztási cikkekért 1,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

Az MTI idézi Mináry Borbálát, a KSH osztályvezetőjét, aki az adatok ismertetésekor elmondta: átlag fölött drágultak az élelmiszerek, ebben még érződik a tavaly őszi áremelések hatása is. Februárhoz viszonyítva átlag fölött emelkedett a friss zöldségek és gyümölcsök ára. Az üzemanyagárak ugyanakkor havi és éves összevetésben is csökkentek.