Nem lehet egyik napról a másikra reformokat végrehajtani – mondta Martina Lubyová szlovák oktatási miniszter a köztévé politikai vitaműsorában.

A miniszter vitapartnere, Zuzana Zimenová kifogásolta, hogy az oktatási reformtervezet nem megfelelően kommunikálta a tárca a szakértők és a nyilvánosság felé, a kormány elé terjesztett változat pedig még akciótervet sem tartalmazott – írja a hirek.sk.

Lubyová szerint azonban az iskolaügyi program teljes mértékben átlátható. Tárcaközi egyeztetésre az iskolaügyi bizottság ellenzéki tagjainak kérésére nem került.

Ennek ellenére a végleges javaslatba a tárcán belüli, valamint a többi tárca által javasolt kiegészítésekkel egészítették ki.

A két politikus abban egyetértett, hogy a Tanuló Szlovákia nevű dokumentum megfelelő projekt, amelyben több szakértő is részt vett, Lubyová szerint azonban eredeti formájában annak céljai nem kivitelezhetőek.