Az utóbbi években jelentős növekedés volt megfigyelhető a bérek és a foglalkoztatottság terén. Erről Regős Gábor, a Századvég közgazdásza beszélt az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

A legfrissebb adatok szerint a 15 és 64 év közöttiek körében a foglalkoztatottság 69,7 százalék, míg 2010-ben ez csak 55,9 százalék volt. Ez meghaladja az EU-s átlagot. Az emelkedés pedig azt jelenti, hogy hétszázezerrel többen dolgoznak, mint nyolc évvel ezelőtt.  

A nettó reálbérek – azaz adózott, inflációval korrigált bérek – 2010 óta több mint 40 százakkal emelkedtek, ez az érték a megelőző 8 évben csupán 13 százalék volt. Hiába emelkedtek nominálisan a bérek 2002 és 2010 között, ha közben magas volt az infláció – magyarázta Regős Gábor.

(SZ)