2016. december 20. kedd, 16:31
pályázat, közbeszerzés, NMHH
Többfunkciós műszaki épületre írt ki építési tervpályázatot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH); az épület egyik legjelentősebb eleme egy új, elektromágneses sugárzást mérő kamra, valamint egy biztonságos adat- és szerverközpont.

A nyílt közbeszerzésű tervpályázat a Magyar Építész Kamara honlapján és az európai közbeszerzési weboldalon olvasható. Az építési beruházás becsült költsége nettó 3,6 milliárd forint. A pályaművek 2017. február 27-ig nyújthatóak be. A 10 200 négyzetméter alapterületű épületben helyet kapnak a tervek szerint irodák, raktárak, parkolók, számítógéptermek, tárgyalók és egy nagyobb helyiség is a nemzetközi és belföldi koordinációs értekezletek, workshopok és konferenciák számára. Az érvényes építési engedélyek megszerzése után előreláthatóan 2019-ben kezdődnek meg a munkálatok, az átadás-átvétel pedig 2021 elején várható. 

Az új mérőkamra építését az NMHH szerint az új hírközlési technológiák elterjedése indokolta, valamint az, hogy kibővültek a frekvenciahatárok, a megnövekedett rádiós szolgáltatások és eszközhasználatok következtében egyre fontosabb és elektromágneses összeférhetőség (EMC) követelmények ellenőrzési kötelezettsége.

Az EMC-szabványok szerint a sugárzott vizsgálatok végrehajtására használható mérőhellyel szemben alapvető követelmény, hogy mérete képes legyen magába foglalni a vizsgált berendezést, és speciális kialakítása és bevonata semleges mérési teret tudjon adni. A most létrehozandó nagy méretű kamra megépítésének célja, hogy az NMHH megőrizhesse a laboratórium nemzetközi akkreditációját, részt vehessen laborközi összehasonlító mérésekben és a nemzetközi mérésügyi kampányok során azonos megbízhatóságú és azonos pontosságú mérési eredményeket tudjon biztosítani. 

Az új, TIER3-as biztonsági minősítéssel rendelkező adatközpont alkalmas lesz nagy adattárolási kapacitást igényelő hírközlés-felügyeleti és frekvenciagazdálkodási döntés-előkészítő tevékenységek támogatására, valamint az NMHH által üzemeltetett, a kritikus infrastruktúrák védelméről szóló törvény hatálya alá eső rendszerek és a kiemelkedően magas szolgáltatási szintek megfelelő minőségű kiszolgálására. Az új, életciklusban minimum 25-30 évre számítható adatközpont által biztosítottak lesznek egyrészt a megfelelő üzemeltetési körülmények, másrészt a meglévő szűkös informatikai kapacitás bővítése. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja