Az Európai Unió innovációs teljesítménye ugyan négy egymást követő évben javult, most először haladja meg az Egyesült Államok teljesítményét, ugyanakkor a fejlődés nem elégséges, az EU egyre inkább lemarad Japán és Dél-Korea mögött, Kína pedig gyors ütemben zárkózik fel.

Az Európai Bizottság 2019-es európai és regionális innovációs eredménytáblájának közzétételekor közölte, hogy Európának tovább kell javítania az innovációs képességét annak érdekében, hogy meg tudja állni a helyét a globális piacokon, valamint hogy emelni tudja az európai lakosok életszínvonalát.

Az uniós országokat a vezető innovátorok, a jelentős innovátorok, a mérsékelt innovátorok és a lemaradó innovátorok csoportjába sorolták. Svédország innovációs teljesítménye a legjobb az EU-ban, utána sorrendben Finnország, Dánia és Hollandia következik. Magyarország a mérsékelt innovátorok csoportjába tartozik, teljesítménye elmarad az uniós átlagtól.

Az eredménytáblából az is kiderül, hogy 2011 óta az EU-országok innovációs teljesítménye átlagosan 8,8 százalékkal nőtt, Magyarországé pedig 2,8 százalékkal emelkedett.

Kína teljesítménye háromszor gyorsabban javul ezen a téren, mint az Európai Unióé, ezért nagy ütemben zárkózik fel, Japán és Dél-Korea pedig egyre nagyobb előnyre tesz szert az EU-val szemben.

Az európai innovációs eredménytáblát a regionális innovációs eredménytábla kíséri. Ez utóbbi az innovációs rendszerek teljesítményének összehasonlító értékelését tartalmazza 23 uniós tagállam 238 régiójára, valamint országos szinten Ciprusra, Észtországra, Lettországra, Luxemburgra és Máltára vonatkozóan.

A régiók teljesítménye erőteljesen közelít egymáshoz, vagyis egyre csökkennek a régiók közötti különbségek. Magyarország régiói egy kivétellel (Észak-Alföld, lemaradó innovátor) a mérsékelt innovátorok csoportjába tartoznak. Közülük Budapest és Pest megye a leginnovatívabb: Budapest a 130., Pest megye pedig a 139. helyen áll a 238 vizsgált régió között, míg az összes többi magyarországi régió a 195. és a 210. hely között áll.

Az Egyesült Királyság és Luxemburg az úgynevezett vezető innovátor kategóriából a jelentős innovátor kategóriába esett vissza, míg Észtország első alkalommal bekerült a jelentős innovátorok közé.

A leginnovatívabb régiókat tekintve a finnországi Helsinki-Uusimaa, a svéd főváros, Stockholm, és a dániai Hovedstaden vannak az elsők között. Az unió 159 régiója esetében a teljesítmény a kilencéves megfigyelési időszakban nőtt.

(Forrás: MTI)