Bár 2003 óta hatályos Romániában az a jogszabály, amelynek értelmében a 18 és 35 év közötti fiatalok ingyen kaphatnak telket az államtól családi ház építésére, egyelőre kevés erdélyi önkormányzat tudja támogatni a „fészekrakást”.

Az illetékes önkormányzatok nem rendelkeznek beépíthető területekkel, így nem tudnak eleget tenni a kéréseknek. Telket a helyi közigazgatási egység saját tulajdonában lévő területeiből lehet kiosztani lehetőség szerint, az igénylések elbírálásának módszertanát a helyi önkormányzatoknak kell kidolgozniuk – írja a kronika.ro.

A marosvásárhelyi önkormányzatnak jelenleg nincs lehetősége arra, hogy ily módon támogassa a fiatalokat házépítés, családtervezés céljából. Kérdésünkre a polgármesteri hivatal egyik sajtószóvivője, Cosmin Blaga azt mondta jelenleg csak kedvezményes bérlakásokat tudnak biztosítani a fiatal családoknak.

Az Országos Lakásügynökség (ANL) programja keretében egyébként évek óta nem épült új tömbház a megyeszékhelyen, ezért a városháza úgy próbál segíteni a fiataloknak, hogy a Pandúrok utcájában több tömbházat is megvásárolt, a lakrészeket pedig bérbe adná az érdeklődőknek.

Nem jobb a helyzet Kolozsváron sem, ahol Horváth Anna alpolgármester szerint már csak azért is nehéz részt venni ebben a programban, mert a városháza tulajdonában lévő beépítetlen telkek közül a legtöbbet visszaigényelték, a tulajdonjogi vita pedig folyamatban van.

„A visszaigénylési procedúrák miatt van az, hogy egy parkolóházat sem lehet építeni, és ezért nehéz egy nagyobb, tisztázott tulajdonjogi helyzettel rendelkező telket beazonosítani és felparcellázni Kolozsváron” – magyarázta. Ráadásul mindehhez városrendezési terv is kell, hiszen ki kell alakítani az utcákat a telkek között.

Sepsiszentgyörgy országos szinten is úttörőnek számított a képzett fiatalok hazacsábítása és az értelmiségiek otthontartása érdekében nyolc évvel ezelőtt beindított Gyere haza! programmal, ami 2010-ben a gazdasági válság miatt megtorpant, de most újra van érdeklődés iránta.

A programot 2008-ban indította el az önkormányzat. Míg korábban az ingyentelekhez jutó fiataloknak igazolniuk kellett, hogy rendelkeznek a ház felépítéséhez szükséges összeg 55 százalékával, azóta a feltételeken könnyítettek. A jelentkezéshez most már elég a 10 százalékos önrész felmutatása.

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta: az első fázisban hét iratcsomót hagytak jóvá, de ezek közül négyen szerződést bontottak, mert nem kezdték meg határidőre az építkezést. Három ház már tető alatt van, hamarosan beköltözhetnek a családok.

A második körben újabb hét család igényelte az önkormányzat által felajánlott házhelyet, ezek a kérvények elbírálásra várnak. Időközben a városvezetés úgy döntött, hogy a programot kibővítik, a típustervek alapján szolgálati lakásokat építenek, a munkálatokat a helyi költségvetésből finanszírozzák.