Melyek a Sziriza kormányon töltött hónapjainak, a Trojkával folytatott alkudozásnak a legfontosabb tanulságai? A The Conversation vezető egyetemi oktatókat kért fel, hogy tegyék fel kérdéseiket Janisz Varufakisznak, az athéni egyetem professzorának, a Sziriza ex-pénzügyminiszterének, aki magáról azt mondja: „véletlenségből” lett közgazdász.
Miután Janisz Varoufakiszt januárban parlamenti képviselőnek választották, majd pénzügyminiszterré nevezték ki, hét rendkívüli hónap következett, Görögország folyamatosan tárgyalt hitelezőivel és európai partnereivel. A július 6-i népszavazáson a görög szavazók aztán határozottan nemet mondtak az Európai Unió ultimátumára. Ezen az éjszakán mondott le Varufakisz a tisztségéről, miután Alekszisz Ciprasz miniszterelnök az eurózónából való kilépéstől tartva úgy döntött, hogy mégis szembe megy a közakarattal. Azóta a Sziriza részekre szakadt, és előrehozott parlamenti választásokat írtak ki. Varufakisz parlamenti képviselő maradt, véleménye továbbra is meghatározó úgy a görög, mint az európai politikában.
Amikor arról kérdezték, mi a véleménye Ciprasz döntéséről, aki előrehozott parlamenti választáson kéri fel a görög népet, mondjon ítéletet a miniszterelnökként eltöltött hónapjairól, Varufakisz ezt felelte: „Bárcsak így lenne! A görög választókat azonban arra kérték fel, hogy erősítsék meg Alekszisz Ciprasz döntését, amely a népszavazás fenséges éjszakáján született és a népszavazás eredményének figyelmen kívül hagyásáról szólt: arra, hogy a bátor Nem! helyett kapituláljanak – attól tartva, hogy a népszavazás eredményének tiszteletben tartása Görögország eurózónából való kiválását eredményezné. Ez nem ugyanaz, mintha a görög gazdaságnak soha nem látott kárt okozó programmal szembeni határozott ellenállásról kellene szavazniuk. Sokkal inkább arról van szó, hogy Ciprasz azt kéri: támogassák a döntését, amelynek értelmében – arra hivatkozva, hogy ez a kisebbik rossz – feladta korábbi álláspontját.”
A The Conversation kilenc vezető egyetemi oktatót kért fel arra, hogy tegyék fel kérdéseiket a volt pénzügyminiszternek, aki magáról azt mondja: „véletlenségből” lett közgazdász.
Anton Muscatelli, University of Glasgow: Miért fogadta el Alekszisz Ciprasz miniszterelnök az EU feltételeit a harmadik mentőcsomagról? Ez vajon az út végét jelenti a Sziriza megszorításellenes szárnya számára?
Varufakisz: Ciprasz válasza az, hogy meglepte, mennyire elhatározottak a hivatalos európai tárgyalófelek abban, hogy megbüntetik a görög választókat és életbe léptetik Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter tervét: kiléptetik Görögországot az eurózónából, redenominálják a görög bankoknál elhelyezett betéteket egy olyan devizára, amely még csak nem is létezik, és akár be is tiltják az euró használatát Görögországban. Ezek a fenyegetések, függetlenül attól, hogy hitelesek voltak-e vagy sem, soha nem látott mértékben rombolták le az Európai Unióról mint nemzetek közösségéről alkotott képet, és megrendítették az eurózóna egységét kimondó axiómát is.
Mint azt valószínűleg tudja, a népszavazás éjszakáján Ciprasszal ellentétes álláspontra helyezkedtem a szóban forgó fenyegetések hitelességét illetően, és lemondtam a pénzügyminiszteri posztról. De még ha tévesen ítéltem is meg a Trojka fenyegetésének hitelességét, a legnagyobb félelmem az volt – és az ma is –, hogy pártunkat, a Szirizát szét fogja szakítani egy újabb, önmegsemmisítő megszorító program elindítása – miközben a választók éppen ennek az ellenkezőjére adtak felhatalmazást. Ma már nyilvánvaló, hogy ez a félelmem megalapozott volt.
Roy Bailey, University of Essex: Tekinthető-e a július 5-i népszavazás játékelméleti értelemben vett „fenyegetési pontnak” a Görögország és hitelezői között zajló alkuban? Változott valamit az elgondolása a játékelmélet szerepéről?
Varufakisz: Ki kell, hogy ábrándítsalak, Roy. [Roy Bailey tanította Varufakiszt az essexi egyetemen, ő segítette PhD-tanulmányait – a szerk.] Amint azt a New York Timesban is megírtam: a játékelmélet ebben a tekintetben soha nem volt releváns. Olyan interakciókra vonatkozik, amelyekben a felek motívumai külsődlegesek, a céljuk pedig az, hogy – az elérhető információk szerint – optimális blöff-stratégiákat dolgozzanak ki, amelyben fenyegetéseik hitelesnek tűnnek. A mi feladatunk egészen más volt: rá akartuk venni a másik felet, hogy változtassa meg Görögországgal szembeni motivációit.
Egy kicsiny, szenvedő országot képviseltem, amely zsinórban hat évet töltött súlyos recesszióban. Felelőtlenség lett volna blöffölni, amikor népünk sorsa volt a tét. Nem is tettem. Ehelyett egy ésszerű álláspontot mutattunk be, amely összeegyeztethető volt hitelezőink saját érdekeivel is. És álltuk a sarat. Amikor a Trojka sarokba szorított bennünket, és június 25-én – a görög bankrendszer működésének leállítása előtt – ultimátumot adtak nekem, akkor ezt alaposan megvizsgálva úgy találtuk: nincs felhatalmazásunk arra, hogy elfogadjuk (mert gazdaságilag tarthatatlan), de arra sem, hogy elutasítsuk (és szembekerüljünk a „hivatalos Európával”). Ehelyett egy rettenetesen radikális lépésre szántuk el magunkat: a görög népet kértük fel, hogy döntsön.
Ami pedig a kérdés elméleti oldalát illeti: a „fenyegetési pont” a John Nash-féle alku-megoldásra utal, amelynek egyik alapfeltevése, hogy a felek között nincs konfliktus. Sajnálatos módon nem engedhettük meg magunknak a luxust, hogy éljünk ezzel a feltételezéssel.
Cristina Flesher Fominaya, University of Aberdeen – A Görögország és az EU közötti tárgyalások sokkal inkább tűntek a demokrácia és a bankok összecsapásának, mint az unió és egy tagállama közötti megbeszélésnek. A tárgyalások kimenetelének ismeretében milyen tanulságokat vonhatnak le megszorításokat elutasító európai pártok?
Varufakisz: Én másképpen fogalmaznék. Olyan küzdelem volt, amelyben az egyik oldalon a hitelezők joga állt, hogy a hitelt felvevő nemzetet kormányozzák, a másik oldalon pedig a szóban forgó nemzet polgárainak joga arra, hogy magukat kormányozzák. Tökéletesen igaza van abban, hogy a tárgyalás soha nem az EU és egy uniós tagállam között zajlott. A hitelező Trojkával tárgyaltunk: a Nemzetközi Valutaalappal, az Európai Közonti Bankkal és egy teljesen legyengített Európai Bizottsággal, amelyet egy informális társaság, az eurózóna pénzügyminisztereiből álló eurócsoport képviselt. A tárgyalásokról nem készültek jegyzőkönyvek, azok menetét teljes egészében egyetlen pénzügyminiszter, illetve a hitelező Trojka határozta meg.
A Trojka ráadásul a legkevésbé sem volt egységes, számos, egymásnak ellentmondó tervet fogalmaztak meg, aminek eredményeként a ránk kényszerített „megadási feltételek” – hogy a lehető legfinomabban fogalmazzak – meglehetősen különösek: a hitelezők által diktált feltételek garantálják ugyanis, hogy mi, akik a hitelt felvesszük, azt nem fogjuk tudni visszafizetni. Az elmúlt hónapok legnagyobb tanulsága, hogy az európai politika igazából nem is a megszorításokról szól. Ahogy Nicholas Kaldor írta 1971-ben: minden olyan kísérlet, amely anélkül hozna létre egy monetáris uniót, hogy előtte a politikai uniót is megteremtené, egy szörnyű monetáris unióba torkollik, amely sokkal-sokkal nehezebbé teszi a politikai unió létrehozását. A megszorítás és a demokratikus deficit csupán tünet.
Panicos Demetriades, University of Leicester – Nem gondolja, hogy a számtalan interjú, amelyet adott, felhígította, esetenként inkoherenssé is tette az üzenetét?
Varufakisz: De igen. Néhány interjút meg is bántam, különösen azokat, amelyekben az újságírók általam előre nem látható módon, önkényesen jártak el. De ehhez hozzá kell tennem: ez a „zaj” akkor is hallatszott volna, ha sokkal kevesebb interjút adok. A média egyértelműen – és visszataszítóan – szemben állt a kormányunkkal és személy szerint velem is. Mérsékelt, technikai jellegű javaslatainkról szó sem esett, a jelentéktelen dolgok és a torzítások domináltak. Egyetlen lehetőségem az volt, hogy olyan interjúkat adok, amelyekben – bizonyos mértékig – kontrollálhatom a tartalmát. A szándékosan „zajos”, a karaktergyilkosság határát súroló média-agendával szembesülve valóban túl sokat szerepelem, ami tévedés volt.
Forrás: The Conversation
Az interjú második része itt olvasható.
