Mintha egy falatnyi Spanyolországba kóstolna bele az ember a Széll Kálmán tér szomszédságában. A Granada Spanyol Nyelviskolában minden arról szól, hogy a hallgatók jól érezzék magukat, és ne leküzdjék, hanem valóban megtanulják a nyelvet. Jahromi-Józsa Berta alapító-tulajdonos beszélt vállalkozásáról a KamaraOnline-nak.

Mintha kicsit fordított lenne a történet, gondolom, amikor a beszélgetésre készülök. Számomra az lenne a logikus, hogy működik egy nyelviskola, amiből később kinő egy portál, egy klub, egy tábor. A Granadánál azonban nem így történt.

Jahromi-Józsa Berta a főiskolai szakmai gyakorlatát egy lapkiadónál töltötte online-marketingesként. Bár akkoriban sok cégnek még honlapja sem volt, nem nagyon tudták, mit kell csinálni, mégis tetszett neki a terület és a kibontakozóban lévő online világ.

A Spanyol Portállal kezdődött

A főiskolai évek alatt egy évet Madridban töltött, a nyelvbe és a kultúrába ott szeretett bele teljesen. A nyelvet és a marketinget akarta összegyúrni eggyé. 2004-ben született meg a Spanyol Portál, akkor, amikor még maga is javában tanulta a nyelvet. A diákokkal és tanárokkal beszélgetve látta, hogy van igénye a közösségnek egy online bázisra. Egyedül kezdte, s egyre bővült az olvasótábor. A következő lépés a Spanyol Klub megalakítása volt, ahol kezdetekben nem is a spanyol tanulás volt a középpontban, hanem egyszerűen jókat beszélgettek egy étteremben Spanyolországról, nem feltétlenül spanyolul.

Mára a klub kiforrta magát, szervezetten működik, havonta egy-két alkalommal találkoznak a tagok, spanyol anyanyelvűek vezetik a foglalkozásokat. Vannak különböző témákban előadások, filmvetítések, játékok. Nagyon népszerű például a „kocsma óra”, amelyen a spanyol szlenggel ismerkednek – vagyis már egyértelműen a nyelvgyakorlás, a beszélgetés a cél.

A többségnek hobbinyelv a spanyol

Magyarországon egyre többen választják második nyelvként a spanyolt az angol után és egyre több fiatal jön rá, hogy szükség van a nyelvtudásra, mert külföldön akar dolgozni vagy önkéntesként segíteni. Nagy előny, hogy a többségnek hobbinyelv a spanyol, kedvtelésből tanul, s mivel nem a kötelező jelleg dominál, ezért szívesen is járnak órákra.

Sokan vannak, akik abszolút nulláról indulnak, de ők is díjmentesen részt vehetnek a klubfoglalkozásokon. Vagyis ott van előttük a cél, hogy minél előbb megtanuljanak, hiszen rengeteg érdekes kulturális, irodalmi témáról van szó – kizárólag spanyolul.

Büszkék rá, hogy van C-1-es felsőfokot jelölő csoport is, ma ugyanis kevés nyelviskola mondhatja el, hogy ilyen magas szinten is folytatják a diákok a spanyolt. A Granada nagy előnye, hogy csak spanyolt oktat, 4-8 fős csoportokban (persze magánórára is van lehetőség), szemben a nagy nyelviskolákkal, ahol a sok nyelvnek csak egyike a spanyol, és általánosak a 10 főnél nagyobb csoportok.

Az iskola 3 éves fennállása során a Cervantes Intézet konkurensévé nőtte ki magát, ami jelentős eredmény – itt több mindent és másként kapnak a hallgatók. Nagy hangsúlyt fektetnek a közösségre, és arra, hogy élményforrás legyen a tanulás, ne is nagyon szigorúan vett tanulásnak vegyék, akik ide járnak, hanem hasznos kikapcsolódásnak, tudásbővítésnek, kulturális élvezetnek.

Tanár Spanyolországból, Mexikóból, Argentínából

Rendszeresek a tanár-diák vacsorák latin-amerikai éttermekben, ahol nem csak a saját csoportjuk tagjait ismerik meg. Az iskola 10-12 tanárral dolgozik, természetesen vannak magyar anyanyelvűek is, mert a kezdőknek eleinte szükségük van a magyarázatokra magyarul. Jelenleg spanyol, mexikói és argentin tanárt is foglalkoztatnak. A spanyolok körében kimondottan felkapott hely lett Budapest, szeretik a várost, jó néhány tanár eleve azért jön Magyarországra, hogy tanítson. A tanárok kiválasztása a próbaórán látottaktól függően történik. A vezető ennek alapján dönti el, hogy a szakmai tudás megfelel-e az elvártaknak, illetve passzol-e a tanár személyisége a Granadás csapatba, szellemiségbe.

Hagyomány lett a karácsony délután, amikor megajándékozzák egymást és ünnepi hangulatban töltenek el néhány órát. Ahogy nagyon népszerű a nyári Spanyol Táboruk is, mely közel 10 éves múlttal rendelkezik. Idén ismét Balatonszemesre utaznak június végén a klassz programokkal fűszerezett intenzív kurzusra.

Miért éppen Granada? Berta egyik utazása alatt született a gondolat az iskolaalapításról, s mivel nagyon tetszett neki Granada város, adta magát a név. A megszokottaknál egyedibb nevet akart, mégis olyat, ami az embereknek nem cseng idegenül. A Granada sugározza magából az andalúz, dél-spanyolországi világ hangulatát, érzését, jókedvűségét, no meg a gránátalma finomságát. Az iskola három terme csudás falfestéseivel és díszítéseivel is a spanyol világba kalauzol. Így a Flamenco, a Granada és a Patio (spanyol udvar) terem is, amely a kinti hangulatos, csupa virág, nagyon színes miliőt idézi.

A nyelviskolában 12-15 csoport tanul párhuzamosan, igény szerint, folyamatosan indulnak különböző szintű tanfolyamok, érdemes figyelni a honlapjukat, hiszen aki akar, közeli időpontot is találhat magának. „A passzív nyelvtanulásban nem hiszek, már a kezdőknél is interaktivitásra törekszünk, az első óráktól az a cél, hogy ne féljenek megszólalni spanyolul” – mondja Berta.

Népszerű a kommunikációt fejlesztő kurzus

Az iskolai oktatás nagy hibájának tartja, hogy nem beszéltetik a diákot, nincsenek kérdezz-felelek szituációk, helyette megelégednek azzal, hogy tankönyvi szövegeket kell felmondani és szódolgozatokat íratnak. Így se beszélni nem tanulnak meg, és azt sem értik meg, ha hozzájuk fordulnak. A kommunikációt fejlesztő kurzusok a legnépszerűbbek között szerepelnek, hiszen már a féléve tanulónak is lehetősége van anyanyelvi oktatóval társalogni.

Ha a tanuláshoz a belső motivációt meg lehet teremteni, akkor nyert ügye van – elsősorban nem is a tanárnak, hanem a tanulónak. Nemrég Budapesten forgatott több híres spanyol színész is, akik közül hárman is elfogadták az iskola meghívását: Jorge Sanz, Javier Cámara és Loles León. Nagy élmény volt a tanulóknak, hiszen látták őket a mozivásznon, most pedig élőben kérdezhették a sztárokat. A színészeknek ugyancsak élmény volt a találkozás, nagyon örültek, hogy magyarok kérdezgetik őket lelkesen spanyolul, és értik mindazt, amit hallanak.

A Cirkó moziban minden spanyol nyelvű film premierjénél külön vetítést szervez az iskola kimondottan a spanyolos közönségnek, melyet egy spanyol nyelvű beszélgetés követ a látottakról, anyanyelvi tanáruk vezetésével.

Fekszik a magyarnak a spanyol

Berta szerint a spanyolok hasonlítanak ránk abba, hogy sokáig nehezen tanultak idegen nyelvet. Igaz, ők azért, mert főleg országon belül utaztak, ott van nekik a tengerpart, csodálatosak a nagyvárosaik – szeretik egymás társaságát. Mára változott a helyzet, hiszen többen mennek külföldre, nem csak turistáskodni, hanem dolgozni. A magyaroknak meg azért van szerencséjük, mert könnyen tudunk spanyolul tanulni, jó a kiejtésünk - hogy mást ne mondjunk: fekszik nekünk a spanyol.

Berta a Spanyol Portál indulása óta spanyolos körökben mozog itthon és gyakori spanyolországi utazásai alatt szintén. Rengeteg ismerőse van mind a kulturális, mind a gasztro világban, napra kész minden spanyolos történéssel, rendezvénnyel kapcsolatban. Ha már Spanyol Portál! Hamarosan élesítik az új verziót, amelyen most gőzerővel dolgoznak, hogy még érdekesebb, látványosabb és a mai trendeknek megfelelőbb legyen. Hírlevelük is van, a Granadás több mint 1200 címre megy, a Spanyol Portálé pedig 5500-ra.

És ha mindez nem lenne elég, akkor Berta elmondja: sok álma közül az egyik, hogy rendezvényszervezésben nagyot akar előre lépni. Tavaly és két éve szervezett már nagy, egész napos fesztivált Chiléről, illetve Mexikóról, ezt szeretné folytatni.

A tanulók 80 százaléka hölgy, az urak nem erőltetik meg magukat. Ha egy csoportban van már két fiú, akkor örömtüzeket lehet gyújtani. A közeli programok között szerepel, hogy külföldi munkavállalással kapcsolatban tartanának előadásokat, majd rövid nyelvi támogatást adnának, hogy miként kell kitölteni spanyolul egy jelentkezési lapot, mit írjanak a motivációs levélben, hogyan lehet felkészülni egy állásinterjúra. Illúziókat azért ne kergessen senki, Spanyolországban elsősorban a fiatalok között sok a munkanélküli, vagyis odakint sem habos torta az élet. Szállodákban, vendéglátóhelyeken viszont két-három nyelv ismeretével és a magyaros munkabírással nem reménytelen a helyzet az itthoni vállalkozó kedvűek számára sem.

Mindez együtt biztos napi 24 órás munkát jelent, mondom, de Berta szerint annyit nem, már csak azért sem, mert van egy gyönyörű három éves kislánya, akivel még otthon van. Nem mellékesen a nyelviskola elindítása egybe esett a babavárással. Nem lehetett egyszerű időszak… De amikor a gyerek alszik, a mami az álmain dolgozik. Nagy segítségére van mindebben Berta „jobb keze”, Sajermann Zsófia tanfolyamszervező, valamint a Granada tanári gárdája, mert itt mindenki odateszi magát szakmailag és emberileg egyaránt.

Együtt készült az anyaszerepre és az új vállalkozásra

Berta a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének a tagja, olyan mentora volt Balogh Emese személyében, aki sok tanáccsal segítette abban, hogy a szülés és az új vállalkozás beindítása sikeres legyen.

Tanácsokat természetesen én is tudok adni. Mondjuk, azt javasolnám, hogy minél több FIVOSZ-tag tanuljon spanyolul. A Granadában és a Spanyol Klubban biztosan jól éreznék magukat.

Szerdahelyi Csaba

(Fotók: Granada Spanyol Nyelviskola)

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja