Május 18-ától jelentkezhetnek a romániai magán- és jogi személyek a Roncsautó- és a Roncsautó Plusz programra – jelentették be a környezetvédelmi minisztérium és a Környezetvédelmi Alap képviselői.

„A Roncsautóprogramban 6500 lejt adunk egy nyolc évnél régebbi autóért, amelyhez idén először hozzáadódhat további 1700 lej azoknak a gépkocsi-tulajdonosoknak, akik hibrid autót szeretnének venni” – mondta el Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter.

Azoknak viszont 45 ezer lejt (10 ezer euró) adnak, akik elektromos autóra cserélik le a régit – írja a Krónika.

Újdonság, hogy a pályázóknak nem kell leadniuk a régi autójukat ahhoz, hogy a Roncsautó Plusz programban részt vehessenek, de ha behoznak egy nyolc évnél régebbi járművet, akkor a 10 000 euróhoz az eredeti Roncsautóprogramban lehívható 6500 lejt is megkapják.

A Roncsautóprogram 2017-es költségvetése 180 millió lej, a Roncsautó Plusz programé pedig 45 millió lej. A büdzsé összességében 30 százalékkal nagyobb a tavalyinál.

Hétfőn és kedden kötik meg a szerződéseket a programokban részt vevő autógyártókkal és -forgalmazókkal, szerdán összesítjük az adatokat, csütörtöktől, május 18-ától pedig a magán- és jogi személyek felvehetik a vouchereket a gyártóknál vagy forgalmazóknál.

Szintén újdonság, hogy ezek a programok többévesek, a következő három esztendőben zajlanak majd. A 2017-es benyújtási határidő december 15. lesz.