2016. február 22. hétfő, 11:30
Budapesti Békéltető Testület, kuponos cég
Ha kuponos cégtől szolgáltatást vásárolunk, már az elején érdemes tisztázni a pontos feltételeket, különben könnyen ráfizethetünk – írja a Budapesti Békéltető Testület a honlapján.

A fogyasztó a vállalkozás honlapján vásárolt egy kupont 20 ezer forintért, a kedvezményezettnek lehetősége lett volna két éjszakára megszállni egy jó nevű, vidéki hotelben. A kérelmező később fel is hívta a szolgáltatót, hogy időpontot egyeztessenek, amiről még visszaigazolást is kapott.

A baj ezután történt, a szálloda értesítést küldött a panaszosnak, hogy a „kuponos céggel” szerződést bontottak, és az ellenértéket nem kapták meg, így pedig nem áll módjukban őt fogadni.

Miután nem sikerült a vitát közvetlenül rendezni, a panaszos a Budapesti Békéltető Testülethez fordult. A Testület végül felszólította a kupont kiállító céget, hogy fizessen vissza a fogyasztónak 20 ezer forintot. Mivel a hotelnek nem fizettek, az eljáró tanács úgy döntött, hogy nem nekik, hanem a honlap üzemeltetőjének kell visszafizetnie az említett összeget.

Egy másik esetben a kérelmező olyan kupont vásárolt, amely egyszeri hajkiegyenesítést ígért a befizetett összeg fejében egy meghatározott határnapig. A fogyasztó szeretett volna egyeztetni a szalonnal, de ott elutasították arra hivatkozva, hogy a kedvezmény határideje egy héten belül lejárt volna és azon héten már nem tudtak részére időpontot biztosítani.

A Testület végül felszólította a vállalkozást, hogy fizesse vissza a befizetett összeget. A felek közötti szerződés nem tartalmazott olyan kitételt, hogy a lejárat előtt mennyi idővel kell időpontot kérni. Az eljáró tanács álláspontja szerint a kérelmezőnek biztosítani kellett volna akár egy későbbi időpontot is a szolgáltatás elvégzésére, hiszen a lejárat előtt történő jelentkezéssel a kérelmező a szerződésben vállalt szolgáltatást időben próbálta igénybe venni.

A Budapesti Békéltető Testület tapasztalatai szerint a fogyasztók hasonló kuponos esetekben nem tudják megállapítani, hogy melyik vállalkozással és pontosan mire szerződtek, illetve hogy reklamáció esetén kivel szemben léphetnek fel. Az ilyen ügyeknek ugyanis az a jellemzője, hogy elválik egymástól a kuponokat kínáló, internetes honlapot üzemeltető és a tényleges szolgáltatást nyújtó vállalkozás.

Jó tudni, hogy a „kuponos cégek” elsősorban azért felelnek, hogy a honlapjukon kínált szolgáltatást az ott hirdetett feltételek szerint és feltűntetett áron a vásárló valóban igénybe tudja venni. Azonban a tényleges szolgáltatóval szemben kell fellépni például olyan termék hibája esetén, amit a fogyasztó a kuponos oldalon rendelt meg, de a terméket a kupon beváltásával már a tényleges szolgáltatótól vette át és a vételárról a számlát is a tényleges szolgáltató állította ki.

Az eset összes körülményei alapján dönthető el, hogy ki a felelős a hibás teljesítésért. Így annak lehet jelentősége például, hogy a kupon kiállítását követően a fogyasztó melyik vállalkozással állt kapcsolatban. Jelentősége lehet annak, hogy a fizetésről melyik vállalkozás állította ki a számlát, illetve ki adta át a használati-kezelési útmutatót vagy a jótállási jegyet.

A Budapesti Békéltető Testülethez érkezett ügyekről itt olvashat.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja